2020.09.14. 13:56
A veszprémi reformátusok hálát adtak az új gyülekezeti teremért
Elkészült a Veszprém Kálvin János Parki Református Egyházközség új gyülekezeti terme. A reformátusok szombaton istentiszteleten adtak hálát.
20200912 Veszprém Kálvin János Park református templom. Felavatják a református templom új közösségi termétPesthy Márton fotó Veszprém Megyei Napló
Fotó: Pesthy Márton/Napló
Steinbach József a 127. zsoltár alapján hirdette Isten igéjét. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők”.
A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke úgy fogalmazott: tele van a szívünk hálaadással. Isten megáld bennünket, hogy áldássá legyünk. Az örökkévaló, szent, igaz, szuverén Isten mindent jól és tökéletesen cselekszik, a mi javunkat szolgálja. Ő a történelem, az egyház, a teremtett világ ura, rajta kívül nincs más. Az áldott Isten lehajol közénk és megáld bennünket. „De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” Isten többet ad nekünk, mint ahogyan azt mi megálmodjuk. Megtapasztaltuk azt is, hogy mindig eleget ad, amit ad, az számunkra elég, megelégedéssel fogadjuk. Sokféleképpen megtapasztalhatjuk Isten áldását, a csodát, amivel megajándékoz bennünket. A püspök felhívta arra a figyelmet, hogy más a siker és más az áldás; az utóbbi nem pillanatnyi, hanem folyamatos, maradandó és örök. Isten személye a garancia erre.
Az istentisztelet után a vendégeket Závodi Zsuzsanna lelkipásztor köszöntötte, a Veszprém Kálvin János Parki Református Egyházközség történetét Gáty Szabolcs jegyző ismertette. Elmondta, a református gyülekezet 1997-ben határozta el, hogy új templomot épít, amit húsz évvel ezelőtt, 2000-ben szenteltek fel. 2009-ben a templom és az azt körülvevő park Kálvin János nevét vette fel. Gyarapodott a közösségi élet, az egyházközség úgy döntött, önállóvá válik. Ez 2018 szeptemberében megtörtént. A gyülekezet szakrális tere mellé közösségi termet épített; kialakítását a templom mellett, az iroda felett emeletráépítéssel oldották meg, a hatvan négyzetméteres helyiségben negyven-ötven ember fér el.
Novákné Szilas Szilvia, a gyülekezet gondnoka elmondta, a munkálatok tavaly márciusban kezdődtek, a beruházás 34 millió forintba került. Egy Emmi pályázaton a gyülekezet 19 millió forintot nyert, a hívek közel 5 millió forintot adakoztak, a Polgári Magyarországért Alapítvány 1,5 millió, Ovádi Péter országgyűlési képviselő közbenjárására a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 6 millió forinttal támogatta az építkezést, a Veszprém Város Vegyeskara által felajánlott tavaly októberi jótékonysági koncerten közel 1 millió forint gyűlt össze. A gyülekezeti terem tervezésével a templom tervezőjét, Kovács Zsolt építészt bízták meg, a generálkivitelezésért Ódor Gáspár felelt. A munkából mindenki kivette részét; a gyülekezet tagjai tudatosan vállalják hitüket, értékeiket, az evangéliumot személyes módon hirdetik, adják tovább.
A veszprémi reformátusok hálát adtak az új gyülekezeti teremért
Szabó J. Róbert, a Veszprémi Református Egyházmegye lelkészi tanácsosa köszöntőjében arról beszélt, hogy Isten kapcsolatba akar lépni velünk, találkozni akar velünk. Porga Gyula az építkezés, a közösség és a hit hármas egységére hívta fel a figyelmet. A polgármester hangsúlyozta: a városban és a Kálvin János Parki Református Egyházközségben közös, hogy nemcsak épületet, hanem közösséget épít, ezt értékeljük. Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért elnöke levélben köszöntötte a gyülekezetet, kiemelve, hogy a hálaadás megtapasztalása erős közösséggé tesz bennünket.