Majd ha én is öreg leszek

Ahogy teltek az évek, sorban jöttek az egyéb, felnőttkorra vonatkozó elhatározások, kérdések. Például az, ha én is öreg leszek, olyan kibírhatatlan szipirtyó leszek-e a fiataloknak, mint nekünk volt néhány ismerős „néni”, aki ha meglátott bennünket, ki nem fogyott a kritikából, reklamálásból, elégedetlenségből, lesajnálásból. Ebből adódott a másik kérdés: ha én is öreg leszek, én sem tudom majd szeretni a mindenkori fiatalokat?

A múló évek másként alakultak, mint elképzeltem; akadtak nálam erősebb „kutyák”, ha meg mindig megmondtam volna, ami éppen a szívemen volt, az egyenesen visszavetett volna az utamon. Ami viszont megnyugtat, az a nálam fiatalabbakkal való kapcsolatom. El nem tudom mondani, milyen jó érzés, amikor a húszéves kollégám (így kell mondani, ha egyszer együtt dolgoztunk) a munka végeztével így szólt: – De jó, hogy te is erre jössz, majd beszélgetünk. Vagy egy friss ismerős, most volt tizenhat. Értékes, érdeklődő fiatal, azonnal egy hullámhosszra kerültünk. Felajánlottam, ha meg tudja tenni, tegezzen! – Így tényleg egyszerűbb lesz – mondta örömmel. Nekem így kerek a világ, legalábbis ez a része.