Ének az esőben (képgaléria)

A perzselő, semmit és senkit nem kímélő nyár idusán régóta szomjaztunk már esőre, ám az a balatoni jazzfaluba zarándokolt Tony Hadley-rajongók számára a legrosszabbkor, a koncert nyitányára érkezett meg, ami ott és akkor legfeljebb arra volt jó, hogy a múltidézésre is érkezett zenebarátok még inkább az évtizedekkel ezelőtti ködös, borongós Albionban érezzék magukat. Ahol a ’70-es évek végén, az úgynevezett újromantikus mozgalomból megalakult egy zenekar, amely akkoriban aligha gondolta, hogy újfajta, szintetikus zenéjükkel hamarosan világhírnévre tesznek szert, miközben a kulturális és divatvilágra is hatással lesznek. A new wave és a szinti pop alapköveit lerakó, ilyenformán korszakalkotó banda a zenéjében, vizualitásában és öltözködési stílusában is koherensen képviselte a magukat addig nehezen kifejező fiatalok életérzését. A londoni munkásosztályból származó, később öltönyös srácok egyik pillanatról a másikra lettek világsztárok, óriási eladásokat produkáltak – a lemezeikből 25 milliónál is több kelt el; az 1983-as korongjuk a tengerentúlon is aranylemez lett –, de szerzeményeikkel az angol slágerlistákon is több mint ötszáz hetet időztek. Csakhogy a True, a Gold, a Chant No. 1, az Only When You Leave és a Through the Barricades számokkal befolyásos együttessé vált csapat hiába adott fergeteges koncerteket, 1990-ben – jogdíjak miatti nézeteltérések következtében – feloszlottak, a tagok szólókarrierbe kezdtek. Noha másfél évtizede újjáalakultak, ez az éra sem tartott sokáig.

A népszerűsége csúcsán Brit Díjakkal elhalmozott banda kulcsfigurája az a Tony Hadley volt, aki valamikor azt gondolta, hogy számára az orvostudomány lesz a jövő, mígnem gyermekként megnyert egy hangversenyt, ami után az éneklés lett a hivatása. Noha az ötgyermekes családapa az említett feloszlást követően sikeres szólókarriert ért el, a remek sessionzenészekből verbuvált csapatával, a Fabulous TH Banddel főként a Spandau Ballet toplistás dalaival érkezett a Balaton mind nagyobb presztízsű fesztiváljára. Már a jól felépített műsorrend elején kiderült, hogy miért is tartják a popzene egyik legjobb énekesének, 64 évesen is megőrizte az egykorvolt unikális hangját. A szabadidejében sem tétlenkedő, rádiózó, valóságshow-ban szereplő, karitatív eseményeken fellépő, adományokat gyűjtő és orvosi kutatások mellett kampányoló művész hovatovább a negyven évvel ezelőtti önmagát idézte, mikor csapatával közreműködtek a Band Aid jótékonysági lemezen és a Wembley Stadionban tartott, kapcsolódó koncerten. Az énekes-dalszerző az idő múlásával azért kicsit megemberesedett, ám az időnként bársonyos, máskor meg elementáris erejű hangja éppoly megbízható és fantasztikus volt, mint fénykorában. 

Paloznakon is reagált minden rezdülésre, a közönség megnyilvánulására, kommunikált velük, a dalokat rövid szösszenetekkel vezette fel, de hálát adott azért is, hogy az égi áldás egy óra után alábbhagyott. A még mindig kellemes megjelenésű, sármos és szimpatikus sztárvendég a ’80-as évekbe utaztatta vissza a mára családapává és -anyává lett rajongóit, akik örömmel emlékeztek a fiatalságukra, arra a korszakra, ami a szívük csücske marad. Miközben az élményekbe borult piknikezők ünnepeltek – a végén a barátságosabb időjárást is –, a ráadásban, a kevésbé ütős slágerek után megérkeztek azok a számok is, amikre mindenki várt. Előbb következett a földkerekség egyik legtöbbet licenszelt dala, a True – amire tinédzserként oly sokat lassúztunk –, aztán a popzene térképén szintén viszonyítási pontnak tekinthető Gold, míg a „hajrában" Hadley egykori mentorát és példaképét, Freddie Mercuryt is „becsempészte" a buliba, mikor is felcsendült a We Are the Champions.

Tony Hadley bármilyen kivételes is, azért nem mérhető a Queen legendájához, mégis vétek lett volna kihagyni a paloznaki fellépését. Olyan volt ő a Balaton partján, mint valamikor a Spandau Ballet: mondhatni, a semmiből jött és nagyon magasra jutott. Persze, aki zenésztársaival egykoron meghódította a világot, annak miért tört volna bele a bicskája, hogy a nosztalgiázásra vágyó tóparti közönséget elkápráztassa? Mindenkit meghódított, igaz, ez kétségtelenül könnyű annak, aki nagyon szeret és tud is énekelni.