2018.06.29. 07:00
Kapolcson sajátos miliőben tölthetik az időt a kreatív fiatalok
Immáron második alkalommal rendezik a településen a Kapolcska Programot, melynek fővédnöke Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Kreatív tábor Kapolcson
Talentummal a fókuszban
Tehetségfejlesztő program
A helyi adottságokat emelte ki, melyekre ráépítve a művészeti műhelymunkákat egy igazán értékes táborprogram során, sajátos miliőben tölthetik a napokat a résztvevők.
– A tehetségkutatás, készségfejlesztés, a családi egység erősítése adja a mottóját a rendezvényünknek, melynek középpontjában a gyerekek és a családok állnak. A Kapolcska Program akkreditált tagja a Nemzeti Tehetségpontnak és a 2018 Nemzeti Kulturális Örökség európai évének. A táborban 150 iskoláskorú gyermek szakpedagógusok irányításával mindennap tanul és alkot. Három különböző területről érkeztek a gyerekek. Egyfelől tehetségfejlesztő program résztvevőiként, a jelentkezés feltételeként előképzettséggel. Ezen művészeti ágazatba tartozik például a vonós kamarazenei és improvizáció Szirtes Edina Mókus, az ütőhangszeres szekció, a Talamba együttes vezetésével. A képzőművészeti szekciót egy helybeli festőművész, Püspök Anita mentorálja, míg a mélyvonós klasszikus zeneiseket Lencsés Lídia és Ján Boglárka fogja össze.
- Az illúzió témakör köré a különféle jelenségek fizikai törvényszerűségének magyarázatát Mérő Andrástól és Sánta Imrétől ismerhetik meg a művészeti-tudományos szekciósok. A második területről érkezők oktatását a Hagyományok Háza vállalta fel. Esetükben népi hangszeres csoport, népiének- és néptáncfejlesztés áll a tematika középpontjában. A Levendula Játszóház és Alkotóműhelyben Szurdi Éva keramikus vezetésével a kapolcsi gyerekek kézműveskedhetnek, míg Kecskés Karina színművész nehéz sorsú csángó gyerekeknek tart mesékkel kapcsolatos meseterápiás foglalkozást – mondta Márta István. A következő napok fesztiválprogramjaként a szülők és az érdeklődők megtekinthetik, mit tanultak a gyerekek a héten, és nyomon követhetik a sokszínű fesztivál eseményeit.BRM