Alkotó gyerekek

2024.07.05. 15:45

Kézművestábor a nyári szünetben

Az ajkai Nagy László Művelődési Központ és Könyvtár idén nyárra is meghirdette a gyerekeknek a kézművestábort.

Tóth B. Zsuzsa

A Nagy László Művelődési Központ és Könyvtár kézművestáborának programja keretében 24 alsó tagozatos és néhány idősebb iskolás alkotott a napközis táborban, Viaszné Meinczinger Katalin és Horváth Rita vezetésével. 

A kézműves táborban az agyagozással is megismerkedtek a gyerekek
A kézművestáborban az agyagozással is megismerkedtek a gyerekek
Fotó: Györkös József

A gyerekek délelőtt és délután is több órán keresztül alkottak, többnyire olyan tárgyakat, amelyeket otthon használhatnak, illetve amelyet később maguk is elkészíthetnek. Előtérbe került az újrahasznosítás és a dekorálás több technikája. A tábor vezetői törekednek arra, hogy évről évre újabb technikákat tanítsanak, hiszen a gyerekek nagy része visszatérő, sokan első osztálytól akár az iskola befejezéséig is jelen vannak minden nyáron. Már most jelentkeztek a jövő évi táborba is.

Ezúttal dekupázs- és antikoló technikákkal díszítettek fa tolltartót, kulcstartót, kilincsdíszt, használtak különféle papírokat, textileket. Bőrt domborítottak, fűztek, megtanulták a kéttűs varrást. Bőrből zsebkendőtartót, képtartót, könyvjelzőt készítettek. Fakarikát spárgával tekertek be, csipkével és selyemvirágokkal díszítettek fali díszként.

Égethető gyurmával is alkottak a kézművestáborban   

Továbbá evőkanalakat díszítettek égethető gyurmával Németh Szász Boglárka segítségével, és kerámia mécsestartót formáztak Gaálné Kapás Krisztina keramikus irányítása mellett. Kirándulni is voltak, Győrben a Mobilis Interaktív Élményközpontot látogatták meg, majd Pápán a várkertben pihentek és játszottak, hiszen a játékra mindennap szakítottak időt. A pénteki táborzárón Németh Noémi zenés délutánnal lepte meg a résztvevőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában