Hogy válik láthatóvá Balatonnál élt őseink arca – elmondta az arcrekonstruktőr

Szinte farkasszemet nézhetünk a neolitikumban, az Árpád-korban élt őseinkkel, hasonlóságokat fedezhetünk fel köztük és ismerőseink között, és ez Gábor Emese arcrekonstruktőrnek köszönhető. Az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumában tartott előadást különleges feladatáról. Elmondta, hogy bár látszólag ugyanolyanok az emberi koponyák, nagyon különbözőek, nincs két egyforma, és ahogy az arc, a koponya és az álkapocs is aszimmetrikus. Szakemberként rögtön feltűnik neki, ha kimondottan széles az álkapocs, az szintén, mennyire vannak közel egymáshoz a szemek. Leolvasható egy koponyáról, hogy a tulajdonosa férfi vagy nő, fiatal vagy idős volt, europid vagy mongolid típusú. Utóbbi szempontból egyébként a Kárpát-medencében jellemző a keveredés. 

Miért lett portrészobrászból arcrekonstruktőr?

A portrészobrászat a lélekről szól, ez érdekelte Emesét, ezért választotta ezt a szakmát. Majd felkérte a természettudományi múzeum egy szobor elkészítésére. Utána kérdezték meg tőle, foglalkozna-e arcrekonstrukcióval. Jó ötletnek tartotta és az antropológusoktól sokat tanult. Úgy véli, így a szobrászat több értelmet kapott számára, még izgalmasabb, 

Mi kell ahhoz a szobrászati és az antropológiai tudáson kívül, hogy valaki ezzel foglalkozhasson? Jó arcfelismerő képesség, ami egyébként fejleszthető. Eltérőek vagyunk a téren, mennyire tudjuk megfigyelni mások vonásait, mennyire látjuk az apró eltéréseket. Nem árt, ha az arcrekonstruktőrnek jó a karakterérzéke. Sőt, szakmai ártalom nála, ami az antropológusoknál is, hogy az embereket mindenhol figyeli, az arcukat, annak érdekességeit. S kell még neki jó kéz, olyan pontos mozdulatokkal kell dolgoznia, mint a fogorvosnak. Néha erőre van szüksége, de többnyire érzékenységre, finomságra, a legtöbbször szinte csak simogatja a viaszt, az agyagot, a gyurmát.

Egy jó koponya, a fél arc és a többi kutató

Főleg eredeti koponyára dolgozik. Jó megtartásúra van szükség, akkor úgy tudja rá felépíteni az arcot, hogy közben finoman védi. Ha CT-felvétel készül a koponyáról, ki lehet nyomtatni műanyagból, de ez drága megoldás. 

A feladatsor első lépése, hogy Emese a koponya két részét, a felsőt és az álkapcsot összeragasztja méhviasszal. A fogak helyét szintén kitölti, ha nincsenek meg. Megvizsgálja a rágóizmok tapadási helyét ilyenkor. Aztán az arc ötven mérőpontján meghatározza a lágy részek vastagságát. Ezeket tüskékkel jelzi a koponyán, például a járomívnél is, így tudja, hol meddig mehet el a feltöltéssel. De így sem egyszerű ez a munka, ilyenkor jól jön a szobrászati tapasztalat. Először csak az egyik arcfelet formálja meg, utána a másikat, mert egyikünknek sem teljesen szimmetrikus az arca. A szemek és a száj vonala a párhuzamostól mindig eltér, hogy mennyire, hogyan, az a koponyán látszik. Általában az így meghúzható képzeletbeli vonalak valamelyik irányban összetartanak, a végtelenben találkoznak. 

Orrszámítás, szemszín és a fül helye

Honnan tudja az arcrekonstruktőr, hogy az arcon a lágy részek, a zsírszövetek, a mirigyek, az érhálózat, a kötőszövetek egy többezer éve élt ember esetében hol milyen vastagságúak voltak? Adatbázis segít neki ebben, ami az elmúlt mintegy száz év boncolásai, mintái, mérései alapján készült. Ezeknek a részeknek a vastagsága egyébként a korral változik, eleve más a nőknél és a férfiaknál, a vékony testalkatúaknál és a robosztusabb embernél. Ezért a szakember a koponya gazdájának megfelelő méreteket vesz át, az esetében legjellemzőbbeket. 

Az orrcsontból és az orrüregből egy számítási módszerrel megtudható, mekkora volt az orr, milyen alakú volt benne a porc. Az emberek szemgolyóinak mérete pedig csak alig tér el. A szem metszése meghatározható a szemzugból és ott lévő csont redőzöttségéből, ami az izmokra utal. A fül esete a legnehezebb, nagy a bizonytalanság pontos elhelyezkedése, mérete, formája tekintetében, az arcrekonstrukcióknál csak ötven százalékos az esélye, hogy egyezik az eredetivel. Ha viszont már elkészült a háromdimenziós fejszobor, akkor a régészek, a történészek segítenek abban, milyen hajviselet kerüljön rá, mi volt a korában az életkorának megfelelő, az elterjedt, a divatos. Igazán komoly igényesség jellemezte eleinket e téren, volt, hogy hét-nyolc varkocsot viseltek, az avar korban a szakállt kétfelé csavarták. A csontokból vett minta alapján elvégzett genetikai vizsgálat pedig megmondja azt is, milyen színű volt a szem, a bőr, a haj, azt is, utóbbi mennyire volt göndör. 

Miért jelent nagy előrelépést a röntgen?

Gábor Emese kezdte el a röntgenfelvételeket tanulmányozni, gyűjteni, hogy az adatbázist bővítse, ami alapján az arcrekonstrukciónál a lágy részek vastagságát egy-egy ponton meghatározzák. Ez azért jobb, mint a korábbi módszer, mert a boncolások során fekvő helyzetben végeztek méréseket, és más okokból is más állapotú már a bőr ilyenkor és az alatta lévő rétegek. 

Mi a cél? Tudományos vagy bűnügyi?

A mesterséges intelligenciát azért nem szereti használni Emese az arcrekonstrukciónál a csontra kerülő rétegek vastagságának meghatározásakor, mert amerikai bűnügyi adatok alapján dolgozik, tehát a hazánkban talált őskoponyáknál torz eredményeket hozhat az arcfelépítésnél. A számítógépet inkább a munkája végén veti be, hogy a fejszobor lefotózott változatát kiszínezze, így élethűbbé tegye, mondhatni elérje, hogy csillogjon a szem. Vegyíti az arcrekonstrukciós technikákat, az anatómiai-kötőszöveti felrakásost és a bűnügyi mérőpont-felrakásost, és ehhez jön még hozzá az anatómiai tudása és a művészeti tapasztalata. Az arcrekonstrukció ugyanis egyelőre megkíván némi képzelőerőt, alkotást, nem adnak a meglévő módszerek teljesen pontos képet, ezért amit biztosan tud, azt ki kell egészítenie saját elképzelései alapján a szakembernek.

Az érzelmek szerepe, kizárása

Arcrekonstrukció közben Emese igyekszik egy-egy ősük lehetséges történetét kizárni a fejéből, hogy az ne befolyásolja. Inkább a tolómérőket tologatja, a tudománynak megfelelően törekszik a pontosságra. Ha az alapján kialakul egy arckép, azt meghagyja, nem változtat az arckifejezésen. Közben erős benne az együttérzés, a tisztelet eleink iránt. Az gyakran eszébe jut, mit szólnának, ha tudnák, hogy ennyi évvel éltük után igyekszünk többet megtudni róluk, mit gondolnának erről,  tetszene-e nekik.