2021.04.10. 17:17
Visszatér a kultgerilla akció Veszprémbe
2014 óta rendíthetetlenül, minden évben A magyar költészet napja alkalmából megrendezik a Posztolj verset, Veszprém! elnevezésű kultgerilla akciót.
A tavalyi évben „karantén” verzióban, idén pedig Pandémia Különkiadás alcímmel rendezik meg az eseményt.
- Szokásosan A magyar költészet napján, április 11-én kis csoportokban összefogunk, és magyar verseket „posztolunk az utcára”, tehát kiragasztjuk a magyar klasszikus és kortárs költők alkotásait különböző helyekre, hogy az emberek lássák, elolvassák, és – talán – megszeressék az irodalmat. Ennek nagy hagyománya van, ám tavaly a hirtelen jött koronavírus járvány okán mindenkit arra kértünk, ne hagyják el lakóhelyüket. Ennek ellenére, otthonaikban ki ablaküvegre, ki liftbe ragasztott verseket, volt aki a szomszédok postaládájába tette ajándékként, de több videós felvételt is kaptunk – ez megerősített bennünket abban, hogy a pandémia nem állíthatja meg a kultúra terjedését. Idén a Pandémia Különkiadás azt jelenti, hogy habár a csoportosulást elkerüljük, maszkban, védőtávolságot betartva mégiscsak kimerészkedünk az utcára – mesélte az egyik szervező.
https://www.facebook.com/pikveszprem/photos/gm.443060256786508/2185533401582521
A vers-kihíváshoz bárki csatlakozhat egész Veszprém megyéből, de akár messzebbről is szívesen fogadják a fotókat az alkotásokról.
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
- Improvizáció dallal, verssel, színházzal - Összehozza az embereket a közös játék öröme a Völgyben