Indul a suli

2024.09.02. 13:00

Tanévnyitó ünnepség közös áhítattal (galéria)

Áhitattal kezdődött meg a tanév Alsóörsön, az általános iskolában, Balatonfüreden tanévnyitón köszöntötték a gólyákat szeptember 2-án, hétfőn reggel. Gyerekek és szülők várták a kezdést.

Kovács Erika

Nagy nyüzsgés volt Alsóörsön hétfő reggel az általános iskola előtt, ahol a Balatonfüredi Rendőrkapitányság képviseletében Kántor Krisztián zászlós segítette a megnövekedett forgalomban a közlekedést, illetve a zebrán való gyalogos átjutást. Török Tamás igazgató, az Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda Utánpótlás Központ igazgatója elmondta, nem dobják egyből a gyerekeket a mély vízbe, hanem áhítattal kezdenek, amit minden hétfőn és pénteken megtartanak, most Berkes Péter helyi plébánossal, pénteken pedig Kálmán Csabával, a fenntartó gyülekezet lelkipásztorával. Ezek után osztályfőnöki órákat tartanak a gyerekeknek, majd a sportcsarnokban ügyességi és technikai társasjátékot szerveztek nekik.

Elkezdődött a tanév a Balatonnál is
Elkezdődött a tanév a Balatonnál is
Fotó: Kovács Erika/Napló

Az igazgató elmondta, hogy kormányzati támogatással – Gulyás Gergely miniszter, Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Kontrát Károly országgyűlési képviselő segítségével – a kollégium épületében két új tantermet tudtak kialakítani, amelyre a megnőtt létszám miatt nagy szükség volt, ugyanis már 200 tanulójuk van. Nemcsak helyből és a környékről, hanem összesen 29 településről, hiszen a kézilabda miatt az egész országból járnak hozzájuk diákok.  Az iskolában mintegy 30 pedagógus dolgozik. 

– Izgalommal vártuk a kezdést, az életünkben történt változás miatt is, ezt mondta Piros Ádám, párja, Demeter Anita és kislányaik, Gréti és Hédi. A család Budapestről költözött a községbe, és ez az első napjuk az alsóörsi iskolában. Édes Csilla, egy édesanya örömmel beszélt arról, hogy gyalog érkeztek az iskolába, mert visszahozták a gyerekeket egy másik településről. Téti Patrícia, aki kiskutyájával, Pedróval jött, két fiát hozta el, a kezdést már ők is nagyon várták, mert kedvelik ezt az iskolát.

Balatonfüreden Duna Katalin, a Lóczy Lajos Gimnázium igazgatója a 105 gólyát és az új pedagógusokat köszöntötte a hétfő reggeli tanévkezdésen az iskola zsúfolásig megtelt udvarán. – Mindenért meg kell küzdeni, de mindenben számíthattok tanáraitokra. Az iskolában nemcsak tanulás, hanem számos más lehetőség, így sportolás is vár rátok. Itt minden lehetőség adott, hogy megvalósítsátok álmaitokat, fogalmazott az igazgató. 

Fenyvesi Zoltán, a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatója kiemelte, felkészültek az iskolakezdésre, mindenütt elvégezték a szükséges munkálatokat, egyebek mellett festettek az intézményekben, illetve eszközöket vásároltak. Reményei szerint egy nyugodt tanév elé néznek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában