Lelkem magasztalja...

2024.09.15. 09:00

Szent Gellért szülőföldjéről érkeznek muzsikusok remetesége helyszínére, az ország egyik legrejtettebb völgyébe

Az Itáliából majd a magyar királyi udvarból elinduló, európai formátumú tudós és szellemi embert az ország egyik legrejtettebb völgyében megérinti a genius loci, a hely szelleme, majd hét év csendes, magányos élet után tovább folytatja keresését a teljesség felé, de itt hagyja lelkének máig kitapintható lenyomatát. Szent Gellért Bakonybélbe vonult vissza egy évezrede, ahol idén is különleges ünnepséggel, zenei hálakifejezéssel emlékeznek rá.

Rimányi Zita

A Szent Mauríciusz Monostor 2023-ban hívta először Szent Gellértre emlékezve vendégeit a bakonyi bencés szerzetesközösség otthonába, a püspök bakonybéli remeteségbe érkezésének ezredik évfordulóján. Idén szeptember 26. és 28. között várják programjaira az érdeklődőket. Baán Izsák perjel fogalmazta meg a szervezéskor – és nekünk is a mindennapokban – útmutatásul szolgáló gondolatokat: „Az Itáliából majd a magyar királyi udvarból elinduló, európai formátumú tudós és szellemi embert az ország egyik legrejtettebb völgyében megérinti a genius loci, majd hét év csendes, magányos élet után tovább folytatja keresését a teljesség felé, de itt hagyja saját lelkének máig kitapintható lenyomatát. Az ember és a hely nagybetűs találkozását ünnepeljük: mi mással tehetnénk, mint találkozásokkal?”

A La Venexiana Olaszország egyik legismertebb régizene együttese. Gellért püspök szülőföldjéről érkeznek a kiváló muzsikusok a Bakony szívébe
A La Venexiana Olaszország egyik legismertebb régizene együttese. Gellért püspök szülőföldjéről érkeznek a kiváló muzsikusok a Bakony szívébe
Forrás:  szervezők

Idén Gellért püspök szülőföldjéről, Olaszországból, Velencéből érkeznek kiváló muzsikusok a Bakony szívébe, hogy koncertjük előtt közösen dolgozzanak magyarországi érdeklődőkkel a Bakonybéli Kórusakadémián. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Szombaton pedig 18 órától Magnificat Anima Mea – Monteverdi és kortársai egyházi művei címmel ad koncertet az Ensemble La Venexiana, a Bakonybéli Kórusakadémia hallgatóival együtt, Gabriele Palomba művészeti vezetésével. A Magnificat Anima Mea Mária hálaéneke és a zsolozsma naponkénti imádsága.

A La Venexianát 1997-ben alapította Claudio Cavina, aki 2016-ig vezette az együttest. Vezetésével az énekesekből és hangszeres muzsikusokból álló formáció Olaszország egyik legismertebb régizene együttesévé vált. A reneszánsz és a barokk vokális és hangszeres muzsika interpretálásában kiemelkedőek, hangfelvételeik és koncertjeik elismertek mind a kritikusok, mind a közönség körében. Bakonybéli workshopjuk, koncertjük, első magyarországi fellépésük lesz.

Gabriele Palomba lantművész
Gabriele Palomba lantművész
Forrás:  szervezők

Gabriele Palomba Milánóban a legmagasabb minősítéssel szerzett lantművészi diplomát. Szólistaként fellép Olaszországban és külföldön, a legtöbb európai fesztiválon és színházban játszik a legfontosabb régizenei együttesekkel, 1997 óta dolgozik együtt az énekeseket és hangszeres muzsikusokat összefogó, a reneszánsz és a barokk muzsikáját kivételes színvonalon prezentáló La Venexiana együttessel, amelynek jelenleg művészeti vezetője és karmestere.
A programok megtekintése ingyenes. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában