Beszélgetni kell!

 Olyasmiket is megtudok a családja életéből, amire nem csak kíváncsi nem vagyok, de semmi közöm sincs hozzá. Mikor kicsit megnyugszik, elnézést kér: – Ne haragudj, de nekem is beszélnem kell valakivel! A férjemmel gyakorlatilag csak egymás mellett élünk, ha én bemegyek, ő kijön, napokig csak hallgatunk, időnként úgy érzem, felrobbanok.  

Mindannyiunknak ismerős a sajnos nem ritka jelenség, amire Almási Kitti klinikai szakpszichológus is felhívja a figyelmet: 

– Időnként látni olyan, csodálatra méltó idős párokat, akiken látszik, hogy még mindig mélyen kapcsolódnak egymáshoz, és még mindig érdemi beszélgetéseket folytatnak. Nekik valami nagyon fontosat sikerült megőrizniük a hosszú élet alatt. 

Van az ismeretségi körben ilyen páros; több tízévnyi ismeretség után tudom meg, mitől olyan jók együtt negyvenévnyi házasság után is. A feleség mesélte el, hogy minden este kettesben megbeszélik a napot, amióta összeházasodtak, ezt egyetlen nap sem hagyták ki. Lehet mondani, hogy jó nekik, mert valószínűleg hasonló típusú emberek, ezért értenek könnyen szót egymással. Más a helyzet, ha a felek egyéni fejlődése eltérő, egy idő után a férj vagy a feleség nem is érti azt, amiről a párja beszélni szeretne. Végül nem beszélnek, kontaktus hiányában teljesen elfogy az egymás iránti érdeklődés, a feszültség meg nő, végül komoly betegségbe vagy válásba torkollik az egyéni, illetve a közös sors. Ki szeretne magának ilyen kifutást, amikor fiatalon a jövőjére gondol? Az sem megoldás, hogy drága pénzen, egy-egy párkapcsolati szakemberen múljon, hogy megmarad-e a család.

Hol kezdődik az a folyamat, ami egy biztonságos, tartós, meleg kapcsolatot jelent, amire mint megtartó erőre, hosszú távon lehet építeni? Azt mondják a szakemberek, ha a közös életet kezdeni szándékozó fiatalok őszinték, egymást tisztelik, becsülik, van remény, hogy összefogva sikerrel tudják venni a közös életükben adódó akadályokat.

De mi van akkor, ha hatvan-hetvenévesen jutunk el a bevezetésben említett helyzethez? Nos, ilyenkor is igaz, hogy mindenki saját maga tud leginkább segíteni a gondjain. Ehhez az eszköz a kommunikáció, hallgatás helyett beszélgetni kell. Nem a szomszédnak, nem az ismerősnek vagy pláne ismeretlennek fújni a magunk igazát, hanem azzal kell megvitatni a gondot, akivel közösen cipeljük, mert esély mindig van, mondják a szakemberek. Almási Kitti ehhez azt javasolja, hogy a mindennapi taposómalomból kiszakadva, a nagy beszélgetések alkalma legyen egy-egy erdei séta, menjünk el ketten egy színházi előadásra vagy fagyizni; a megoldáskeresés helyszíne mindenképpen legyen más, mint ahol a társas magány kialakult.