2009.08.25. 12:03
Új influenza elleni védőoltás: Kockázatok nélkül
Veszprém – Mind a százhúsz önkéntes felnőtt megkapta az új influenza elleni védőoltást, egyelőre egyiküknél sem jelentkeztek nem várt tünetek. A gyerekek kísérleti oltása hamarosan kezdődik.
Az új szérum tesztelésére a végül beoltott százhúsz önkéntesnél jóval többen jelentkeztek, egészségi állapota miatt senkit nem kellett kiszűrni – tudtuk meg az oltást végző veszprémi háziorvostól.
Dr. Sinka László hangsúlyozta: eddig egyiküknél sem észleltek semmiféle nem várt reakciót, minden a legnagyobb rendben halad, de a gyógyszergyár szakemberei továbbra is naponta, telefonon kontrollálják állapotukat.
A beoltottak három hét után egy ellenőrző laboratóriumi vizsgálaton vesznek részt, amikor vérvétel segítségével azt vizsgálják majd: szervezetükben milyen mértékű védekezőképesség alakult ki az influenzával szemben.
- Meggyőződésem, hogy van értelme a védőoltásoknak, a szezonális influenzák esetében és most is. A kockázatuk minimális, hiszen minden oltóanyag komoly ellenőrzési fázisokon esik át, ugyanakkor beadásuktól számítva tíz napon belül védettséget adnak.
A sok jelentkező is azt mutatja, a társadalomban van egyfajta bizalom az oltási rendszer felé. Jelenlegi ismereteink szerint egyelőre az új influenza vírustörzse nem mutálódik, ezért egyetlen védőoltás elegendő védekezést nyújt ellene – vélekedett Sinka László, aki hozzátette: félő, hogy az új influenza esetében a szövődmények nagyobb százalékban jelentkeznek majd.
A veszprémi háziorvos egyetért azzal a sajtóban már megjelent előrejelzéssel, hogy várhatóan már az ősszel megsokszorozódnak majd a megbetegedések. Mint mondta a legnagyobb kánikulában is életképes volt az új influenza, így a számára sokkal kedvezőbb enyhébb időjárási viszonyok mellett valószínűleg nő az intenzitása.
- Nem tudni még, kiknek jár majd ingyen a védőoltás, mint ahogy azt sem, annak beadása kötelező lesz- e. Én a minél nagyobb oltási lefedettséget pártolnám. Azon viszont érdemes lenne már most elgondolkodni, hogy az egészségügyi rendszeren belül kiknek a feladata lesz majd az oltások beadása, hiszen a tömeges oltás rendkívül megterheli majd a rendszert – mondta Sinka László.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélye megérkezett így a gyermekek H1N1 új influenza elleni kísérleti oltása várhatóan már a jövő héten megkezdődik a megyei kórházban.