Gyulai István Memorial

2024.07.17. 11:08

Elképesztő versenyek, felejthetetlen élmény

A veszprémi Sportolj Velünk SE (SVSE) idén is képviseltette magát a Gyulai István Memorial atlétikaversenyen, amelyen a hagyományoknak megfelelően nemzetközi sztárok sora állt rajthoz.

Veol.hu

- Ebben az évben, a 14. Gyulai István Memorialon a világklasszisoknak nem csak az ellenfelekkel, hanem a hőséggel is meg kellett küzdeniük. A „nagy” versenyzők mellett a kicsik is szerepet kapnak és immáron harmadik alkalommal rendezték meg a kölyökatléták számára a 8x50 méteres váltófutást, illetve először bizonyíthattak az U16-os korosztály mixváltói – számolt be a székesfehérvári eseményről az SVSE.

A fiatal veszprémiek nagyon élvezték a székesfehérvári verseny hangulatát Fotó: SVSE

A veszprémi atléták lelkesen készültek a különleges eseményre.

- A kisgyermekek szemében látszott a végtelen izgalom, mikor beléptek a pályára. Mindenki rájuk figyelt a lelátókról. Egy légvételnyi csend, majd eldördült a rajtpisztoly és a hangos szurkolás, tapsolás, lelkesítés zengte be a stadiont, így nem is véletlen, hogy a kicsik óriási elszántsággal versenyeztek – írta a veszprémi egyesület.

Az SVSE számára különleges volt az alkalom, hiszen az U12-esek és az U16-osok is bajnokként értek a célba. A 8x50 méteres váltó tagjai: Miskolczi Holli, Iványi Borka, Édes Zselyke, Vati Csenge, Miskolczi Milán, Polgár Soma, Békési Levente, Horváth Dominik. A győztes mixváltó tagjai: Nyemcsok Noel, Kovács Zoé, Pandur Huba és Sirkó Csenge. 

Az ifjak után a világklasszisok következtek, akik között Szögi István Dániel (SVSE) is rajthoz állt 3000 méteres síkfutásban. Szögi óriási egyéni csúccsal, 7:48.76-as idővel a hatodik helyen ért célba, s ezzel egy másodpercre megközelítette az országos csúcsot. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában