június elején kezdik meg a felkészülést

2020.05.25. 14:58

A ajkaiak megkapták az NB II-es licencet

Ismét az NB II-ben szerepelhet az FC Ajka, amely nemrég megkapta a szövetségtől az induláshoz szükséges licencet.

Horváth Gábor

Fotó: Penovác Károly/Napló

Bár az NB II-es szezon a járványhelyzet miatt idő előtt, helyezések megállapítása nélkül fejeződött be, nyugodt szívvel kijelenthető, hogy az ajkai labdarúgócsapat teljesítményével bebizonyította, hogy helye van a mezőnyben. Kis Károly együttese remek tavaszi szereplésével egészen a kilencedik helyig kapaszkodott fel a tabellán, sőt a vesztett pontszámok alapján a nyolcadik legjobb volt a másodosztályú ligában.

Ezek után meglepő lett volna, ha következő kiírásban nem az NB II-ben találjuk a csapatot. Ehhez persze a klubnak teljesítenie kellett az induláshoz szükséges feltételeket, szerencsére nem volt gond, a pályán és azon kívül is megfelelt az FC Ajka, amely megkapta a licencet a Magyar Labdarúgó Szövetségtől.

Erről az egyesület saját internetes oldalán tájékoztatott: „Elhárult az utolsó akadály, így most már biztosan kijelenthetjük, hogy csapatunk jövőre is a másodosztályban fog szerepelni! A Magyar Labdarúgó Szövetség Elsőfokú Licencadó Bizottsága 2020. május 22-én ülésezett és határozatokat hozott a Klublicenc alapeljárás kapcsán. A Bizottság, a 2020–2021-es bajnoki szezon kapcsán a következő döntéseket hozta meg a benyújtott licenckérelmekről: Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága az F.C. Ajka Kft. nemzeti másodosztályú (NB II.) licenckérelmét megvizsgálta, a licenckérelmet elfogadja, és a nemzeti másodosztályú (NB II.) licenckérelmezőnek 2020/21-es bajnoki évadra megadja.”

Az FC Ajka nagyon jól szerepelt a járvány miatt felfüggesztett, majd befejezettnek nyilvánított idényben Fotó: Penovác Károly/Napló

Az ajkaiak június elején kezdik meg a felkészülést a következő szezonra.

Az NB II 2019/2020-as idényét követően az első helyen álló MTK és a második Budafok léphet feljebb az első osztályba, mindkét együttes megkapta az NB I-es licencet.

A másodosztályú mezőnyből első körben a Haladás és a Csákvár nem kapott indulási jogot, őket hiánypótlásra kötelezték. NB II-es liszenkérelmet nyújtott be a két kieső, a Tiszakécske és a Vác is, egyelőre csupán az előbbi lett sikeres.

Az NB III-as csapatok közül a keleti csoportban első Debreceni EAC és a közép csoportból feljutó Pécsi MFC licenckérelmét elfogadta a szövetség, ahogyan azét a Szentlőrincét is, amely a harmadik vonal legjobb második helyezettje lett. Az NB III nyugati csoportjának éllovasa, az Érdi VSE nem nyújtott be NB II-es indulási kérelmet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában