Imára mindenkinek szüksége van

2024.08.25. 07:00

Bemutatkoztak a Mária-ének-verseny tehetségei

Bemutatkoztak a budapesti nemzeti ünnepen a Regnum Marianum – Mária-ének-verseny győztesei és különdíjasai. A Pitti Katalin opera-énekesnő által életre hívott tehetségkutató versenyt három kategóriában rendezték meg, minden várakozáson felüli jelentkezés mellett.

Veol.hu

Pitti Katalin Liszt-díjas, kiváló és érdemes művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és a Halhatatlanok Társulatának tagja különleges, országosan egyedülálló énekestehetség-kutató versenyt hirdetett meg nemrég, melynek központjában Szűz Máriáról szóló dalok álltak. A  kizárólag a cappella, azaz zenei kíséret nélküli versenyt általános, középiskolás és 44 éves korig felnőtt kategóriában írták ki. Az internetes válogatást követően a több száz jelentkező közül 45-en jutottak be a döntőbe, melyet a Bodajki Mindenkor Segítő Szűz Mária-kegytemplomban rendeztek. Ennek győztesei, az általános iskolás Gyimesfelsőlokból, Erdélyből Antal Zalán, a középiskolás oroszkai Vorák Dávid és a felnőtt kategóriába tartozó túrkevei Kállai Erzsébet a Mesterségek ünnepén adhatták elő produkcióikat.

Fotó: Varga Róbert

A különdíjasok – Gyimesfelsőlokból Antal Viola, a budapesti Fenyvesi László, a gyergyófalui Gál Dorottya, a váci Varga Ivett, a balassagyarmati Takács Lilla, a baracskai  Pirkáné Bucsi-Szabó Kinga – a Szent István-bazilikában az ünnepi misén énekelhettek.

Az ország szinte minden pontjáról és a határon túlról regisztráló jelentkezők videós anyagait a szakmai zsűri értékelte pontozással az elmúlt egy hónapban. Ennek tagjai voltak: Berki Lilla népdalénekes, Maczkó Mária énekesnő, Pálmai Árpád egyházzenész, Petrás Mária népdalénekes, Szvorák Katalin népdalénekes, Vakler Anna népdalénekes, Zsadon Andrea opera-énekesnő, Kertesi Ingrid operaénekes. 

A zsűri elnöke, a rendezvény védnöke Pitti Katalin, aki elmondta: A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával hagyományteremtő szándékkal hozták létre ezt a tehetségkutatót. Szerinte, aki dalolva imádkozik, az duplán imádkozik. Így kiteljesedik az emberi lélek és a hang. S úgy véli, imára mindenkinek szüksége van, különösen a mai világban, a Máriáról szóló imák és témák pedig a legjobb alkalmak erre.

Rutár Dalma Laura, a fesztivál menedzsere elmondta, jövőre is szeretnék megrendezni a tehetségkutatót, s, hogy ne vesszenek el az általuk felfedezett előadók, a kategóriák legjobbjai felléphetnek, szerepelhetnek majd  a zsűritagok egyes fellépésein.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában