Játékos programok

2024.07.05. 11:30

Sportváros tábor gyerekeknek

Az ajkai Sportváros Nonprofit Kft. évek óta hagyományos Sportváros tábora két turnusban fogadja a gyerekeket a nyáron.

Tóth B. Zsuzsa

A kicsik napközis Sportváros tábora a napokban várta az öt- és kilencéves kor közöttieket, a nagyobbak a következő napokban sportolnak. 

Az ajkai Sportváros Táborban játékos formában mozognak a gyerekek
Az ajkai Sportváros táborban játékos formában mozognak a gyerekek
Fotó: Györkös József

Az első héten nyolcvan csemete mozgott reggeltől késő délutánig az edzéseken, a nagyobbak több mint százan lesznek. A gyerekek háromnegyede évről évre visszatérő, ez a tábor sikerét bizonyítja, miként az is, hogy többen már aktívan sportolnak egyesületi keretek között, de szeretnének új sportágakkal is megismerkedni, ezért jelentkeztek valamelyik csoportba.

Két turnusban ismerkednek a sportágakkal a Sportváros táborban a gyerekek

A Sportváros táborral a Sportváros Nonprofit Kft. célja megmozgatásán túl, hogy a helyi egyesületek bemutatkozási lehetőséget kapjanak, és ősztől akár már a táborban kedvet kapó csemetékkel bővíthessék tagságukat. A szervező társaság a sportváros keretében számos sportágat képvisel, a társadalmi szerepvállalását pedig az bizonyítja, hogy a Te Számítasz Egyesület rászoruló tagjait idén is ingyen fogadja a tábor. A játékos, sportos programok között a gyerekek mindannyian szakedzők segítségével ismerkednek meg a futball, a kézilabda, a röplabda, az aerobik, a vízilabda, a kosárlabda, a judo és a thai boksz alapjaival, illetve gurulni, esni. Sőt, a hoki eszközeit ugyancsak megismerték, a jégcsarnokban a nyári műanyag borításon akadályversenyen vettek részt tornacipőben. 

A gyerekekkel szakedzők ismertették meg a sportágakat
A gyerekekkel szakedzők ismertették meg a sportágakat
Fotó: Györkös József

A szerdai nap a strandolás ideje volt, a gyerekeket a kicsit hűvösebb idő sem riasztotta el, a vízilabda alapjait is megtanulhatták. A mindennapi két edzés mellett a játékos, sportos feladatok, sorversenyek is helyet kaptak, minden esetben a biztonság szem előtt tartása mellett. Az utolsó napon meglepetésként légvár, arcfestés, célba lövés, íjászat, lovaglás, akadálypályák leküzdése, tréfás versenyek sora és tudásuk összemérése várt rájuk, valamint a helyi önkéntes tűzoltókkal vízzel lőttek célba. Közben még aznap is fejlesztették mozgáskoordinációjukat, ismerkedtek, barátkoztak egymással, és ahogy egész héten, úgy az utolsó percben is jól érezték magukat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában