Tehetséges gyermek

2024.03.30. 08:00

Istenes verset írt 9 évesen húsvétra a szenteste született veszprém-kádártai kisfiú

Rajongója Dolák-Saly Róbert humoristának, rímfaragásának, megihleti SpongyaBob, kedvence Petőfi dallamos ritmusa, amikor pedig iskolai feladatként megtanulta kívülről a Himnuszt és a Nemzeti dalt, azt mondta: ő is szeretne ilyeneket írni. Így született meg Borbándy Ákos Köszönet című költeménye, de több vicces kis pársoros is van már versesfüzetében.

Rimányi Zita

– Általában fejben áll össze az első versszak, aztán azt leírom, és sokszor könnyen jön a folytatás, de előfordul, hogy javítom, átköltöm, amit először a papírra leírtam – mondta el Borbándy Ákos harmadikos tanuló. Zirci nagymamájánál beszélgettünk vele és szüleivel annak kapcsán, hogy istenes verset írt 9 évesen húsvétra Ákos, a szenteste született veszprém-kádártai kisfiú. Az istenes versben a hit és a lírai kifejezés találkozik, így tartják. Ákosnál leginkább a háláról szól, aminek családjában gyakran hangot adnak. Ez is hathatott rá. 

Csoki és Füge társaságában a veszprém-kádártai 9 éves Borbándy Ákos. A család kutyáiról is írt már verset
Csoki és Füge társaságában a veszprém-kádártai 9 éves Borbándy Ákos. A család kutyáiról is írt már verset 
Fotó: családi

Köszönetet mondok Istennek. / Hálám felér a magas égig. / Köszönetem pedig elér a lelkem lelkéig. / És rájöttem, hogy legfontosabb az életemben, hogy mit tegyek. / Hogy köszönetet mondjak az Istennek!

 – így szerepel az egyik versszakban.

Borbándy Ákos december 24-én született. A felnőttek meséltek neki arról, szentestéhez milyen hagyományaink kötődnek, miért tartjuk fontosnak ezt a napot, Jézus születését. Hívő családban nevelkedik, komoly gondolatai vannak Istenről.

Egy éve kezdett egy külön füzetbe – amit gyakran magánál tart – verseket írni. Már kis verses csapatot is szervezett barátaival, osztálytársaival: felolvassa nekik saját verseit, és előfordul, hogy együtt gyűjtenek rímeket, állítanak össze versszakokat, például a Mikulásról. Iskolatársai is kedvet kaptak ehhez a műfajhoz.

Gitározni tanul és dallamos verseket ír Borbándy Ákos
Gitározni tanul és dallamos verseket ír Borbándy Ákos 
Fotó: családi

Kezdetben állatkerti állatok adtak témát Ákosnak, például a sorai révén megszólal Maki. Két mudi kutyájukról, Fügéről és Csokiról is született már költeménye. Nekünk is felolvasta pár első zsengéjét. Azt rögtön észrevettük – akkor is, ha nem vagyunk szakértői a költészetnek –, hogy korához képest hamar ráérzett a lényegre, a ritmusosságra, amit ő inkább dallamosságnak nevez. Nem véletlen, hiszen a gitározást is könnyen, szívesen tanulja. Már maga szerzett egy dalt, aminek egyelőre nincs szövege, de tanára lejegyezte, lekottázta.

Borbándy Ákos felolvasott nekünk néhányat saját költeményei közül, a füzetből, amibe verseit gyűjti
Borbándy Ákos felolvasott nekünk néhányat saját költeményei közül, a füzetből, amibe verseit gyűjti
Fotó: családi

Ákos nagyon élvezi, ha verset költhet, akkor, amikor ez nem kötelező feladat – ezt is bevallotta. Szülei, nagyszülei bátorítják, hogy bontakoztassa ki magát abban, amihez kedve van és tehetsége mutatkozik.

– Mintha sosem fáradhatna el a kezem versírás közben – mondta Áki, aki régész, paleontológus vagy költő szeretne lenni. Most így véli. Kíváncsi fiúcska, sokféle téma érdekli, a dinókat is kedveli, így azokról is van persze már verse. Egyikben szerepel Tata, egy másikban Florida, messzire elkalandoznak gondolatai. Nem számolja a magánhangzókat – állítja –, csak úgy magától jönnek neki sokszor a sorok, a rímek egymás után. Biztosan az is ötleteket adott neki, hogy két bátyja van, és hallja, látja, ők miről tanulnak. A három fiútesó közel áll egymáshoz. Mindegyiküknek van olyan hobbija, amiben jól érzi magát. Kristóf 16 éves, lelkes horgász, természetimádó. Andris 14 éves, gitározik, versenyszerűen kosarazik.

Borbándy Ákos verse

Köszönet

 

 

Köszönetet mondok Istennek.

Jóban, rosszban vele tartok.

Nem veszi el figyelmem semmi,

Csak a nagy Istennel beszélgetni.

 

 

Köszönetet mondok Istennek.

Szerencse az Úrnak és a kisdednek.

Feltüzelt a boldogság,

Mikor hallottam Isten hangját.
 

Köszönetet mondok Istennek.

A világteremtő mesternek.

Hogy megáldottad Európa egyik országát,

Benne minden ember magyarságát.
 

Köszönetet mondok Istennek.

Szerencsét kívánok a mennyben lévő mindennek.

Szerencsét a világnak,

vele együtt a hatalmas Atyánknak.
 

Köszönetet mondok Istennek.

A harcokban történt mentségnek.

Boldogsággal tölt el az a perc,

Amit Istennel tölthetek.
 

Köszönetet mondok Istennek.

Ezt őszintén mondom, Hála az égnek.

És hálát mondok mindenért,

Hálát mondok az életért.
 

Köszönetet mondok Istennek.

Ez nagyon fontos dolog.

Jót tesz, ha az Istent is megáldod,

Az imádságnál pedig felnézek az égre.
 

Köszönetet mondok Istennek.

Igyekszem minden jót megadni az égnek.

Hogy mi a fontos, mi nem fontos,

Hogy megőrizd a hálát nagyon fontos!
 

Köszönetet mondok Istennek.

A világteremtő mesternek.

A harcokban történt mentségnek,

Szerencse az Úrnak és a kisdednek.
 

Köszönetet mondok Istennek.

Hálám felér a magas égig.

Köszönetem pedig elér a lelkem lelkéig.

És rájöttem, hogy legfontosabb az életemben, hogy mit tegyek.

Hogy köszönetet mondjak az Istennek!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában