A veszprémi társulat félt a színészkirálytól, aki maga szerzett be kellékeket

„Vannak olyan színészóriások, akiket meg kell ismertetni a mai fiatalokkal. Ez a kiállítás kiváló alkalom arra, hogy még közelebb érezze magát minden generáció Latinovits Zoltánhoz, gondolataihoz, érzéseihez, színházi munkásságához, szakmai életútjához” – nyitotta meg a kiállítást Kellerné Egresi Zsuzsanna kreatív menedzser, színházi igazgatóhelyettes. A Latinovits Veszprémben című tárlatot a Veszprémi Petőfi Színház a Laczkó Dezső Múzeummal közösen állította össze. Végigvezet minket 1971 májusától egészen 1973 augusztusáig. Abba az időbe csöppenhetünk újságcikkek, előadásképek és plakátok révén, amelyet Latinovits Zoltán a Veszprémi Petőfi Színháznál töltött. 

„Egy szerep eljátszásával és két előadás rendezésével bízták meg. Minden darab előtt tanulmányokat olvasott, történelmi kutatásokat vizsgált, hogy felkészült legyen az adott korból, a karakterét valósághűen tudja megformálni. Rengeteg visszaemlékezés van rendezési szokásairól, amik azt írják: nagy gonddal, szakmai hozzáértéssel, szeretetteljes légkört teremtve dolgozott. Minden kellékre figyelt, volt, hogy ő szerezte be azokat, és mindenkit megértéssel fogadott. A Győzelem című előadás rendezése után tizenhét perces vastaps bizonyította, hogy nem csak színészként, de rendezőként is határtalan szakmai zsenialitása” – fogalmazott Pilipkó Erzsébet kurátor. Arról szintén beszélt, hogy hozzájutott a levélhez, amit Latinovits a néhai Kovács Gyulának írt, aki szeretett szavalni, odavolt a kultúráért és a színészpályával kacérkodott, azonban – ahogy lánya elmondta a megnyitón – csak hobbi maradt számára az irodalom művelése. Azt viszont olyan szeretettel űzte, hogy városi szinten elismert volt ezekben a körökben, és még Latinovits Zoltánnak is elküldte szavalatát kazettára felvéve szakmai tanácsot kérve. „Azért is érdekes megismernünk Latinovits pályafutásának veszprémi szakaszát, mert válaszlevelében kiemelte: „A színháznál nem próbálkozott? Csak rám nem kell hivatkozni Veszprémben” – avatta be a közönséget Pilipkó Erzsébet. 

Perlaki Róbert, a színház örökös tagja így emlékezett Latinovitsra: „A társulat kicsit félt tőle, de az első bemutatója után mindenki megszerette. Egyszer Szekszárdra mentünk tájelőadásra, oda- és visszafele is mellette ültem, nagyon jókat beszélgettünk. Beavatott abba, hogy a rábízott két előadást milyen fénytechnikával szeretné megoldani. Akkor fővilágosítóként és megbízott műszaki vezetőként dolgoztam. Amikor a rendezéséhez jutottunk, megvalósítottam az álmát, ő pedig rettentő hálás volt. Hatvan évig dolgoztam a Veszprémi Petőfi Színházban, de azt kell mondjam, a kedvenc időszakom a hetvenes évek volt” – mesélte.