Jótékonyság

2024.07.05. 08:00

Balatoni tábor gyerekeknek

A Veszprém Vármegyei Közgyűlés és a Veszprém Vármegyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány a Veszprém Főegyházmegyei Karitásszal összefogva jótékony táborozást szervez pápai és Pápa környéki gyerekeknek Csopakon, tájékoztatott a Veszprémi Érsekség.

Veol.hu

Vörösmarty Éva, a vármegyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a gyerekeket Csopakon. Elmondta, minden esztendőben igyekeznek támogatni és megszervezni a tábort, hogy minél több gyermeknek tudjanak önfeledt, élményekben gazdag nyaralást, pihenést biztosítani, még azoknak is, akik esetleg ezt saját családjukban nem tehetik meg.

Forrás:  érsekség

A Veszprém Vármegyei Közgyűlés és a Veszprém Vármegyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány hasznos ajándékkal is készült a résztvevőknek: egy hátizsákkal, benne kulaccsal és sapkával.

Ghiczy László, a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász igazgatója arról beszélt, hetedik alkalommal rendezik meg a tábort, az idén 19 gyermeket tudnak vendégül látni, akik Pápáról érkeztek a Szent István Római Katolikus Általános Iskolából, valamint a szintén pápai Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Általános Iskolából. A gyerekek a teljes ellátáson túl számos programon vehetnek részt, a balatoni strandolás, sportolás mellett a kislődi kalandparkba is ellátogatnak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában