Kubik Anna szerint a küldetés az, amikor felelősen él az ember azzal, amit kapott

Épp januárban, amikor születésnapját is ünnepelheti az Ősiből származó Kossuth-díjas színművésznő. Kubik Anna a debreceni színház Az ajtó című előadásában Emerenc megformálásáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a brassói XXVIII. Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztiválon, ahol az esemény 28 éves történetében még nem szerepelt magyarországi előadás. Nagyon erős volt az idei mezőny, román, angol, francia és moldovai társulatok hozták el kiemelkedő produkcióikat. Nem tudott részt venni a zárógálán, ezért elhozták neki a díját decemberben Debrecenbe, ahol a Macskajátékban Gizát formálhatja meg. A január már eddig is nagyon mozgalmasan telt számára, miközben megünnepelhette 61. születésnapját a lányával, Virággal, aki meg- lepetésprogramokkal, ebéddel, kirándulással kedveskedett neki. A népszerű szín-művésznőt elmondása szerint nem zavarja az idő múlása, annyi mindennel foglalkozik, hogy észre sem veszi a napok múlását. Tartalmas ma is az élete. Rengeteg színházi főszerepet játszhatott el, fil-mek, tévéjátékok, rádiójátékok szóltak róla és alakításairól. A magyar színházi élet legnagyobbjaival lépett színpadra és kamera elé. Nincs hiányérzete. Viszi tovább mindazt, amit tőlük kapott. Igyekszik számára meghatározó ügyek mellé állni a magyar kultúra, a magyar nyelv őrzése érdekében. Irodalmi fellépései, társadalmi szerepvállalásai mellett egy csíkcsomortáni pajtában több éve Varga Sándorral létrehozta a székelyföldi verstábort. Jószolgálati nagykövete ritka betegségben szenvedő gyermekeknek, ez is fontos része az életének. Benne van szakmai szervezetekben, díjakat odaítélő bizottságokban, és nagyon örül annak, hogy végre létezik egy kulturális csatorna a televízióban (az M5), ahol már látni megint színházi közvetítéseket, új tévéfilmeket is.

Amikor arról kérdeztük, hogy milyen a viszonya a tükrökkel, azt válaszolta, jóban van azokkal és önmagával is, ha belenéz.

– A tükör azt mutatja, hogy létezik örök élet. Látni benne az örökségünket, utunkat, sorsunkat, küldetésünket. Azt, hogy mit szeretnék adni, mondani. Nincsen csak saját, személyes út, nem csak a saját karrierünk építése a fontos. Felelősen kell élni és cselekedni az élet minden területén, jól sáfárkodni mindazzal, amit kaptunk az égiektől. Ezek szerintem irányként mindig ott láthatók a tükörben. Ami változik, az arc, a test, az amúgy is mulandó.

A feladat viszont állandó, és azokat személyre szólóan kapjuk – mondta lapunknak Kubik Anna, aki ma is hisz

a színház teremtőerejében, hogy hatással tud lenni a színpadi játék, a művészet és a kultúra az emberek életére, a világ jobbá tételére. Ő azt érzi, a közönség igényli, hogy elvarázsolják őt a nézőtéren, és jó gyümölcsöt vihessen haza. Ezért sem szereti az öncélú, trágárságokkal, közönségességekkel teli, hatásvadász előadásokat. Úgy gondolja, attól, hogy egy darab modern köntösbe öltöztetve szól a mának, még nem kell a legolcsóbb, legegyszerűbb eszközöket, módszereket használniuk a rendezőknek arra, hogy a közönség figyelmét felkeltsék. Mert így háttérbe szorul az ember, a gondolat. Szerinte a rendezőknek hinniük kell a színészben, és nem követni a média által generált egyszerűsített, gyors, felszínes üzenetnélküliséget, bulvár módon.

Őt olyan nagy erejű emberek vették körbe, akik mellett ennek az ellenkezőjét tapasztalhatta meg. Mindegyikük eltávozott, sőt, szinte egy társulat halt ki mellőle. Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Agárdy Gábor, Őze Lajos, Szemes Mari, Bubik István, Selmeczi Roland már nem él, de neki akad még dolga.

Most januárban, amikor a születésnapját ünnepelhette, rájuk is gondolt, és eszébe jutott az is, hogy mit élhetett át többükkel több mint harminc éve egy olyan bemutatón, amely legendaként rengette meg a színházi szakmát, az országot, s kíséri Kubik Anna életét. Sütő András Advent a Hargitán című darabját a Nemzeti Színházban játszhatták el először Magyarországon. Tiltás és cenzúra állt a mű elé, ám Sík Ferenc rendező közreműködésével az mégis utat tört magának. A rendszerváltás előszelének tartják a premiert, s azt, hogy azután később még 200 alkalommal felállva tapsoltak a nézők a szereplőknek. Sinkovits Imrének, Agárdy Gábornak, Funtek Frigyesnek, Götz Annának, s természetesen Kubik Annának is, aki Árvai Rékát játszotta a darabban. Az ősbemutató 1986. január 2-án volt a Nemzeti Színházban. Forradalmian hatott mindez a nézőkre, harmincperces vastapsot kapott a stáb. Ilyenre addig nem volt példa a magyar színházi szakmában. Csakúgy, mint arra sem, hogy később egy brassói fesztiválon magyar színésznőt jutalmaznak.

– Nagyon örültem most ennek a brassói elismerés-nek, amelynek része ennek az adaptációnak a rendezője, Naszlady Éva, a dramaturgja, Adorján Beáta is, és az egész stáb, a színésztársaim. Most, hogy beszélgetünk, talán sorsszerű, hogy először vehetett részt magyarországi elő-adás ezen a fesztiválon, és első alkalommal én kaphattam színésznői jutalmat. Igen, felállítható a párhuzam lélekben az Advent a Hargitánnal, az előadással, Sütő Andrással. Ez a díj, amit most megkaptam egy Szabó Magda-darabbal, talán egy kicsi mozaikja annak, lehet békében is élni értékek mentén úgy, hogy azt keressük, ami összeköt, és nem azt, ami szétválaszt. Nem osztom a nézőteret jobb és bal oldalra, hiszen mindenkihez szeretnék szólni, adni. Örülnék, ha lenne már egy közös alap, ami az elfogadásra, a tiszteletre épülne, zavar a sok acsarkodás, az állandó feszültség az élet minden területén. Erre is jó lenne már egy csodatévő tükör – mondta a színművésznő, aki mindig szívesen gondol vissza arra, hogy a szülői háztól, ahol Ősiben megszületett, milyen messze is jutott.