Koszorúzás, kenyérszentelés, ünnepi táncjáték

2024.08.21. 14:00

Szent István-napi ünnepség Pápán

Kenyérszenteléssel és koszorúzással egybekötött megemlékezés várta a pápaiakat augusztus 20-án.

Haraszti Gábor

Az ünnepség az Országzászló emlékműnél koszorúzással kezdődött, majd a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében az új kenyér megáldását követően Magyarok fénye, ország reménye címmel ünnepi táncjátékkal emlékeztek az államalapító Szent István királyra. A műsort a Pápai Vadvirág Néptáncegyüttes állította össze, a prózai részekben a Szó és Kép Színpad tagjai, Schuszter Dóra és Janus Norbert működött közre, a zenét Németh Dénes zenekara szolgáltatta. 

Nemzeti ünnepünkön Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és Áldozó Tamás az Országzászló emlékműnél koszorúzott
Nemzeti ünnepünkön Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és Áldozó Tamás az Országzászló emlékműnél koszorúzott
Fotó: Haraszti Gábor

A rendezvényen Unger Tamás önkormányzati képviselő mondott beszédet, mint fogalmazott, ez az ünnep arra emlékeztet bennünket, hogy volt egy európai értelemben is meghatározó államférfi, aki elszántságával, tudásával és főleg hitével képes volt letenni egy olyan állam alapjait, ami több mint ezer év után is létezik.

István európai értelemben is meghatározó államférfi - mondta az ünnepségen Unger Tamás.
István európai értelemben is meghatározó államférfi - mondta az ünnepségen Unger Tamás. 
Fotó: Haraszti Gábor

– István felismerte, hogy a kereszténység nélkül vagy a régi hithez való visszatéréssel egy nép Európa közepén idegennek, sőt ellenségnek, egyúttal magára hagyottnak, ezért szabad prédának számít, sem nyugatról, sem keletről nem övezné bizalom. Az ország azon részeit is sikerrel integrálta, amelyek még korábbról ősi magyar – főleg törzsi – fennhatóság alatt álltak. Az egyháztanító, kulturális, fejlesztő és közösségépítő képességét ugyancsak sikerrel és okosan használta fel az ország fejlődése érdekében. 1030-ra az évszázadokig lényegében változatlan Magyar Királyság uralkodója lett, az ismert vármegyerendszerrel és egyházi felépítéssel – fogalmazott Unger Tamás.

A képviselő hangsúlyozta, ma nem az a kérdés, hogy hova tartozunk, hanem az, hogy ötven, száz vagy ezer év múlva hol leszünk.

– Számunkra, magyarok számára eddig az egység, a bátorság, az összetartás és a kitartás mindig a túlélést, a fejlődést, a továbblépést, a sikert jelentette. Egység és összetartás a családjainkban, a közösségeinkben, a településeinken, az országban. Bátorság az élet minden területén, hiszen mindig akkor vittünk véghez nagy dolgokat, amikor a „merjünk kicsik lenni” helyett felvállaltuk a „merjünk nagyot lépni” gondolatát. Mit sem érne azonban mindez anélkül a szabadságvágy nélkül, ami annyira a sajátunk, és ami a legnagyobb tettekre sarkallt bennünket. Szent István korában, napjainkban és mindenkor – zárta beszédét a képviselő.

Vastapsot kapott a Pápai Vadvirág Néptáncegyüttes
Vastapsot kapott a Pápai Vadvirág Néptáncegyüttes
Fotó: Haraszti Gábor

Az eseményen Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és Áldozó Tamás polgármester is részt vett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában