Fesztivál

2024.08.30. 17:50

Sikerült a rekordkísérlet, több mint négyezer év táncolt a színpadon

A községben pénteken rendezett hatodik térségi nyugdíjasfesztiválra már 756 vendég regisztrált, közülük egyénileg vagy csoportosan harmincnyolc műsorszám kerül színpadra. Mindezt a főszervezőtől, Hirsch Melindától hallottuk, aki azt is bejelentette, hogy a fesztivál rekordkísérlettel kezdődik, amit a Magyar Televízió Híradója is közvetít.

Őrsi Ágnes

Így is történt. A cél grandiózus volt: megdönteni az előző magyar rekordot, amikor egyszerre, egy színpadon 21 nyolcvanéves vagy annál idősebb polgártársunk táncolt együtt legalább öt percig. Ők együtt 1815 évesek voltak. Hajmáskéren többen jelentkeztek ugyan, de ötvenen voltak, akik teljesítették a kritériumokat. A jegyzőkönyv (melyet Sebestyén István, a Magyar Rekordok Szövetsége regisztrátora vett fel) szerint táncosok életéveinek száma 4140 volt, tehát bőven sikerült túlszárnyalni az előző rekordot. 

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Ezek után kezdődött a nyugdíjas művészeti fesztivál verssel, dallal, néptánccsoportokkal, szalontánccal, modern tánccal, vegyes műfajú szórakoztató összeállításokkal, melyekben Veszprém és körzete településeinek elöljárói is szerepeltek saját csoportjaik műsorában. Az ajánlott időtöltés ezúttal is többcélú volt; a fesztivál műsorával egy időben a környező sátrakban és az iskolában többféle szolgáltatást lehetett igénybe venni, így például a Csolnoky Ferenc Kórház képviselőinél a különböző szűrővizsgálatokat, a csoportos gyógytornát vagy a csontritkulást megelőző tornát. 

Közben a térség országgyűlési képviselője, Ovádi Péter örömmel hívta a színpadra korábbi képviselőtársát, Pál Bélát, aki annak idején meghonosította a tavaszköszöntő fesztivált, amiből kinőtt az egyre növekvő népszerűséget mutató nyugdíjasfesztivál. A műsorszámok közötti szünetben adta át a hajmáskéri polgármester, Köbli Miklós a Szenior-díjakat Kocsis Lajosnénak, illetve posztumusz Horváth Lajosnak. Ugyancsak egy szünetben léptek színpadra a térségi polgármesterek, képviselők, hogy sorsolással településeik közül kerüljön ki a jövő évi fesztivál helyszíne. Nos, ez a település Úrkút, melynek polgármester asszonya, Fülöp Zoltánné vette át Hajmáskér polgármesterétől a vándorserlegnek nevezett herendi porcelánvázát, hogy egy évig vigyázzanak rá, miközben Úrkút felkészül a 2025-ös fesztiválra. A szép számú településvezetőből alkalmi kórus is alakult, ami Nádasi Elemér tangóharmonika-aláfestésével szinte gyakorlottan fújta az Újra itt van kezdetű nótát. 

A ragyogó műsorszámok után volt kis szünet, hogy mindenki kifújhassa magát, majd következett a vendégműsor: Csonka Pici és a veszprémi Estám Band tette még emlékezetesebbé ezt az augusztus végi napot. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában