Zenekari jubileum

2024.09.14. 16:00

Húsz éves a Fate-rock

Húsz éve játszik a közönség örömére a Fate-rock nevű zenekar. A fiúk a padragkúti művelődési házban ünnepelték fennállásuk huszadik évfordulóját. A jeles alkalommal zenésztársak, barátok, ismerősök köszöntötték őket.

Tisler Anna

Az alapító tagok közül már csak a gitáros Brunner Ferenc tagja a csapatnak. Alapító volt Somlai István, Horváth Attila, Heizer Antal és Kulcsár Sándor. Ők ma már más együttes tagjai. A jelenlegi felállás: Vajai Csaba (ének, billentyű), Tóth Lajos (dob), Kovács Péter (basszusgitár), Szilágyi Ádám (ének, gitár). Brunner Ferenc kérdésünkre elmondta, hogy az 1960-as, 1970-es, 1980-as és 1990-es évek slágereit adják elő, többségében magyar dalokat. 

Fotó: Gyarmati László

Az új dalok tanulásáról is közösen döntenek. Jelenleg Kolontáron tartják a próbákat hetente, de a születésnapi program előtt naponta gyakoroltak. Élvezik a közös zenélést, amiben sok örömöt lelnek, és az is jó érzés számukra, ha a közönséget vidámnak látják. Gyakran hívják őket rendezvényekre, falunapokra. Sok helyen már a közönség ízlését is tudják. A Fate-rock egy baráti társaság, akiket összeköt a zene szeretete, ők pedig közösséget teremtenek, az általuk képviselt zenét kedvelők közösségét. A születésnapi koncerten a Retrock és az ős Fate-rock zenekar is szórakoztatta a népes közönséget. A szervezés és lebonyolítás is civil összefogással zajlott, részt vettek a nyugdíjas klub, a Csékúti Hegyért Egyesület, a Civil Fórum Padragkútért Egyesület és a bányász kórus tagjai, a zenésztársak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában