Elismerések

2024.08.21. 17:30

Két magas-bakonyi polgármester kapott rangos állami kitüntetést

Boriszné Hanich Edit, Olaszfalu és Tóth Edina Kitti, Dudar polgármestere vehetett át magas állami kitüntetést a fővárosban. Az ünnepségre velük tartott Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője.

Rimányi Zita

Állami ünnepünk, augusztus 20. alkalmából Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Boriszné Hanich Edit a fővárosban – erről közösségi oldalán adott hírt. A posztból kiderül, hogy Tóth Edina Kitti – más polgármesterekhez hasonlóan – szintén elismerésben részesült. Gratulálunk nekik!

Boriszné Hanich Edit és Tóth Edina Kitti
Boriszné Hanich Edit és Tóth Edina Kitti
Forrás: családi

Boriszné Hanich Edit szavai szerint ez az elismerés nem csak neki szól, hanem mindenkinek, aki a 17 év alatt a munkáját segítette, akivel Olaszfalu fejlődése érdekében együtt dolgozhatott. Tóth Edina Kitti hasonlóképp szolgálta települését. A kitüntetést a községe fejlesztését szolgáló, példaértékű faluvezetői tevékenységének elismeréseként kapta. "A hála csodája az, hogy olyan mértékben változtatja meg az érzékelésedet, hogy átalakítja a világot is, amelyet látsz” – írta ennek kapcsán oldalára.

A két polgármesternő egyike sem indult újra a faluvezetői posztért a legutóbbi helyhatósági választáson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában