Víztározó – honnan jön, hová tart a patak? (galéria)

A valaha szebb napokat látott víztározóról, vízműről a legnagyobb netes világlexikon egy fényképe alatt olvastuk a szöveget, miszerint „utóbbi ipari műemlékként helyi védettség alatt áll, az objektum pedig az egykori erőmű üzemi területe volt”. Utóbbi gondolat végén kérdőjel áll. A Krúdy Gyula Városi Könyvtár honlapján már pontosabb adatok szerepelnek, egy komplett összeállítás Inota városrész, az egykori falu múltjáról, innen tudjuk meg, hogy az inotai patak – mely a falut átszeli – mentén a XIX. században több malom is működött, mára ezek közül csak néhány áll, azok is romos állapotban vannak. Egyes malmok működtek már a középkorban, majd a török idők után újra használatba vették őket. Személyes emlékeim között pedig az szerepel, hogy az egyikben – melyet Kása András festőművész Inotai malom című olajfestményén megörökített – a 2000-es évek elején még biztosan lakott egy család, s ez volt a legnagyobb malomépület a patak mentén eltolt három szintjével, mely, ha nem is lakottan, de ma is áll. A Maráczi-malom ez, melynek köszönhetően Várpalota liszttel való ellátása 1945-ben megindulhatott.

Régi víztározó, új funkció

De térjünk vissza a víztározóhoz, hiszen oda indultunk, azt kerestük fel, azt fotóztuk. Lényegében az ipari használat maradványai – szintén romos állapotban, de – ma is láthatók, a gépészeti berendezések, ha voltak, már régóta nem. Az egykori zsilip, vízház épületét kétszer tíz téglaoszlop tartja. 

A Keleti-Bakony lábánál lévő víztározót megtalálni egyébként nem nehéz, ahogy az inotai patakot sem, mely végigfut a falun, majd a nagy bányatavaknál ér véget, azokba ömlik vize, azaz a városi derítőtóba és a Nagybivalyos tóba. A víztározó mellett zöld és piros turistajelzés vezet, előbbi Palota várától érkezik. A víz pedig az északabbra fekvő hegyekből, egyrészt a közeli Baglyas-hegyről, illetve annál még jóval messzebbről. Valahol a lőtér déli területén felszínre bukkanó vizek által több kút ismert a területen, ezek az erek összefolynak, majd délebbre, a sziklás, köves, területre tart már Inotai patak néven az egyesült vízfolyás, hamarosan elérve a víztározót, mely mintegy üdítő oázis a sivatagban, tűnik fel közvetlen a falu határában, a Dózsa György utca legvégén. Itt alakították ki a víztározót, mely ma már igazi horgászparadicsom.

Bőséges vízhozam – mindennek és mindenhova jut

A vízhozam a közel negyvenfokos hőségben is bőséges, és – talán ezért – horgászokkal nem találkoztunk, de a kedvtelésnek hódolók számára kialakított pecázó- és pihenőhelyekkel, sőt büfével igen. Mint ahogy halakkal is, nem kevés él a vízben! A tározóban a víz nem volt elég tiszta ahhoz, hogy jobban szemügyre vegyük, netán fotózzuk a halakat, de annyi biztos, pontyokkal találkoztunk, nem is kicsikkel! Tovább keresgélve kiderült, a víztározó, mint horgásztó saját közösségi oldallal is rendelkezik, ezért ma már bizonyára magántulajdonban van. 

Térjünk vissza a vízhez, a malmokhoz – na meg a vízesésekhez, merthogy kettő is van, az egyik pont a falu közepén, a Radnóti és a Polyán utca találkozása mellett fedezhető fel. Még emlékszem, micsoda szenzáció volt több mint húsz éve, amikor ebben a kifolyóban (túlfolyóban?) megjelent a víz! Az meg, hogy a régóta tartó hőség, szárazság (ami a Keleti-Bakonyra amúgy is jellemző) ellenére is bőven ontja a vizet, mutatja, bizony jócskán van vízhozam. Jut a patakba, a tározóba, a halaknak, a tavaknak. Egyszóval mindenhova.

Hány malomban őrölnek?

Bizony, az egykori inotai malmok közül ma már egyben sem. A kérdés inkább úgy helyes: hány malom működött valamikor a faluban? Ehhez megint a könyvtár honlapját hívjuk segítségül, szerencsére nem hiába, mert kiderül: a két világháború között tíz malom működött Inotán, egészen addig, míg a víz – feltehetően a kincsesbányai bányászat miatt – elapadt.

Ennyi volt a mi legújabb kelet-bakonyi történetünk; ahogy tettük azt Bátorkő váránál és a többi, közelmúltban bemutatott izgalmas helynél, úgy teszünk most is. Ismerjék meg környezetüket olvasóink, kalandozzanak időben-térben. Izgalmas!