Márton-nap

2023.11.13. 07:00

Lampionok fénye mellett vonultak fel Ajkán

Márton-napi lampionos felvonulást tartott a Bányász Kulturális Egyesület november 10-én este Ajkán, a belvárosi székházban.

Tisler Anna

Fotó: Gyarmati László

Az egész napos eső a rendezvény idejére elállt, így a résztvevők, többségében Fodor Eszter néptáncpedagógus Kösöntyű óvodás néptánccsoportjának tagjai szüleikkel, az Ajka–Padragkút Táncegyüttes szenior csoportjának tagjai, valamint az érdeklődők elindultak, hogy tegyenek egy kört a háztömb körül. Az utat lampionok fénye mellett, az alkalomhoz illő dalokat énekelve tették meg. A csoportot már várta a zenész és énekes Szélessy Balázs, aki néhány gyermekdalt adott elő. A dalolásba a gyermekek, majd a végén már a felnőttek is bekapcsolódtak. 

Fotó: Gyarmati László

Fodor Eszter kérdésére, hogy táncolni is szeretnének-e, igen volt a válasz, így körbeálltak, és bemutatták, mit tanultak. A szervezők a vendéglátásról is gondoskodtak, forralt borral, teával és a Márton-nap elmaradhatatlan ételével, a ludas kásával vendégeltek meg mindenkit. Néhány anyuka süteményt ajánlott fel. A vidám program a hagyományőrzés mellett a közösségépítés is szolgálta. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában