Először járt a Bakonyi Betyárnapokon Kádár Ferenc népzenész

Most járt először a Bakonyi Betyárnapokon. Szeretettel jött – mint mondja –, mert azt a kultúrát, amelyet ránk hagytak az őseink, tovább kell vinni.

Mert ha nincs múltunk, nincs jövőnk sem – így foglalta össze ars poeticáját beszélgetésünk elején a dévaványai népzenész, Kádár Ferenc.

– Lehet, hogy a világ nem erről szól, ám erről is kell szólnia, mert meg kell mutatnunk a pásztorság szépségeit – fogalmazott Kádár Ferenc, akit a nagyapja négyéves korától igyekezett „megfertőzni” mindezzel. Sikerült, hiszen hét hangszeren játszik, népzenész. Érdekesség viszont, hogy hivatásos gépkocsivezető és mezőgazdasági gépszerelő a szakmája, de a traktorral is „elvan” – teszi hozzá nevetve.

– A megélhetésnek keresem mindig az útját, hogy hogyan lehetne könnyebbé tenni az életet. Amikor tsz-ben dolgoztam, a pásztornapokon a juhászokat mindig meglátogattam, mentem közéjük. Gyerekkoromban nyáron egy hónapig birkát kellett őriznünk. A számadó juhász távolról figyelte, miként bánok a kutyával, hogy viselkedem, hogyan öltözöm.

Meg is mutatja mellényét, ami a dédnagyapjáé volt. Lesimítja ingét, „meghúzza” kalapján a darutollat. A csizmája sarkantyús, tiszta bőr. A szárában hangszer, furulya lapul.

– Muzsika nélkül nem tudnék meglenni! – mondja Kádár Ferenc. – Amikor egy pásztorember kiment a határba, saját maga gazdája volt, senkit nem kellett kínálnia a pipával. Minden megvan, amit örököltem az őseimtől. Visszavágyom abba a világba, ezért keresem azokat az alkalmakat, amikor egy-egy pásztortalálkozón ott lehetek. De nem a magamutogatásért, hanem azért, hogy nézzék meg a mai fiatalok, hogy ez a kultúra milyen gazdag.

Kihúzza aztán a mellényéből ezüst zsebóráját is büszkén: – Eredeti Doxa, a nagyapámé volt – tárja elém a tenyerén. – Szeretettel őrzöm, viselem! – mutatja, a láncán aprócska, fityegő címer 1819-es felirattal.

– A viharsarki világ, a gyerekkorom nagyon szegény volt, de annál gazdagabb volt az, amit kaptam, amit örököltem kultúrában – vallja, és büszkén meséli, hogy az említett nagyapa volt az, aki 1953-ban megfújta Lehel kürtjét Jászberényben.

– A zene nekem olyan, mint a levegő és a kenyér. A zene táplál, sokat ad, amit szeretnénk átadni a fiataloknak – mondja Kádár Ferenc népzenész, aki nyugodt, mert a fia továbbviszi ősei tudását.