2018.08.18. 15:30
Egy legendás fürdő, amely 50 éve hiányzik a veszprémieknek: a Csomay-strand
A Veszprém-Almádi-Alsóörs vasútvonal és a vidámpark mellett a közkedvelt városi fürdő, a Csomay-strand bezárása volt az a trauma, amelyre a mai napig keserű szájízzel emlékeznek vissza a veszprémiek.
Egy város, ahonnan hiányoztak a „nyári fürdőzés áldásai”
Ha a belvárosban, a vásárcsarnokban akad dolgunk, álljunk meg egy pillanatra és jusson eszünkbe, hogy a '30-as években nagyjából ezen a helyen állt id. Csomay Kálmán háza, azé az építőmesteré, akinek Veszprém a strandot köszönhette.
Akkoriban már „évtizedes panasza volt a városnak, hogy csak igen nagy fáradsággal és költséggel részesülhetett a nyári fürdőzés testre, lélekre egyaránt frissítő áldásaiban” – írta Héjj Gyula a Veszprémi Hírlapban. A '30-as években a Kopácsy-major (a mai Völgyikút Ház körüli rész) kihasználatlan terület volt, „az eredetileg elhanyagolt, városi szemétlerakodónak és kavicstermelő bányának használt vad és barátságtalan területen az építész szeme felismerte a ... festői szépségeket és kibányászta, felszínre hozta azokat”.
Benne volt a filmhíradóban
A munkálatokat 1932-ben kezdte el Csomay Kálmán és fia; az akkori nevén Völgyikút fürdő átadására úszóversennyel egybekötve 1933. július 9-én, vasárnap került sor. A korabeli filmhíradó így számolt be az örvendetes eseményről (katt a képre):
A kis filmrészleten is látszik, hogy Csomay Kálmán ragyogó érzékkel „találta meg azt a területet, mely a város minden részéről könnyen megközelíthető távolságnyira, romantikusan festői keretbe foglalja a por- és zajmentes fürdőt” – ahogy Héjj Gyula írta.
Hasznosították a napenergiát
A fürdő vizét a Völgyi-kút és hat kisebb forrás szolgáltatta (ezek nagyjából a mai Köd utca alatt eredtek, kettő közülük ma is megvan). A források vizét összegyűjtötték és egy zsilipen keresztül a 300 köbméteres előmelegítő medencébe vezették. A körülbelül 13-14 fokos forrásvíznek több napra volt szüksége ahhoz, hogy elérje a fürdőzésre alkalmas 23-24 fokos hőmérsékletet.
Innen a víz föld alatti vascsőben folyt tovább a medencékbe.
A medencéket körülfogó, a napsütés által felhevített vascső kerítésben is cirkulált a víz, ettől még jobban felmelegedett.
A három medence a terület lejtésének köszönhetően különböző síkokban helyezkedett el. A második egy versenyzésre is alkalmas, 33,3x18 méteres, két méter mély úszómedence volt, a harmadik pedig egy 40x18 méteres fürdőmedence, 0,6-1,5 méteres vízmélységgel, ahol a gyerekek és az úszni nem tudók is strandolhattak.
A strand területén három üzlethelyiség, két nagyobb öltöző, 145 kabin és pénztár működött, a kis szigeten pedig cukrászda várta az édesszájúakat – később ennek a helyén „nőtt ki” a gomba, előbb egy kicsi, majd egy nagyobb, amely alá kiülhettek, beszélgethettek a strandolók. A medencék körül homokkal beszórt tágas területen lehetett napozni, társasági életet élni.
NB I-es vízilabdacsapat, tánc a medencében
Már a nyitás előtt úgy tervezték, hogy a fürdő sportcélokat is szolgál majd, megalakult a VKÚE (Veszprémi Királykúti Úszóegyesület), amelynek 1934-ben már NB I-es, az ország legjobbjai közé tartozó vízilabdacsapata volt.
A strand szinte egész nyáron telt házzal üzemelt, a veszprémi szülők szívesebben engedték le ide a gyerekeket, mint a drágának számító Balaton-partra, mert itt szem előtt voltak, vigyáztak rájuk.
A fürdő fontos közösségi tér, a társasági élet egyik központja volt, majálisokat, bálokat rendeztek itt a város fiataljai, előfordult, hogy leeresztették a nagy medence vizét, hogy ott is lehessen táncolni.
A háború után a strandot államosították, állaga fokozatosan romlani kezdett. Az 50-es évek végén, a 60-as évek elején már egyre több panasz érkezett, miszerint hideg a fürdő vize, a tisztítási problémák miatt egészségügyi gondok is felmerültek. Mégis megmaradt a népszerűsége, főleg a kevésbé tehetős családok gyermekei töltötték itt a nyarat évről évre. Végül aztán már annyira leromlott az állapota, hogy 1968-ban bezárták.
Tervek és kifogások
A medencék lassan megteltek szeméttel, és bár a 70-es években még volt terv a strand felújítására, a város akkori vezetése nem szorgalmazta ezek megvalósítását, mondván, ennyire közel a Balatonhoz nem célszerű strandot építeni (egyébként is körvonalazódtak már a fűzfői uszoda tervei), illetve mivel technikailag is eljárt felette az idő, túlságosan nagy beruházást igényelt volna a fürdő felújítása.
Aztán a 70-es évek elején jött a kegyelemdöfés: megszüntették a Veszprém-Almádi vasútvonalat is, ezzel megfosztották a veszprémieket a lehetőségtől, hogy gyorsan és olcsón lejuthassanak a Balaton-partra.
A megyeszékhely ismét ott tartott, ahol a 30-as évek elején: „panasza volt a városnak, hogy csak igen nagy fáradsággal és költséggel részesülhetett a nyári fürdőzés testre, lélekre egyaránt frissítő áldásaiban”.
Időről időre felmerültek még ötletek a strand területének hasznosítására, a 80-as évek elején például szabadtéri színpadot építettek volna ide, de ezek a tervek ilyen-olyan oknál fogva mind a papírkosárban végezték.
A mai napig hiányzik
A 2000-es évek elején lebontották a régi strand területén, a Kopácsi utcában található megroggyant épületeket, majd 2006-ban elkezdték beépíteni. Ma a Völgyikút Ház áll az egykori fürdő helyén, amelyet Csomay Zsófia, ifj. Csomay Kálmán lánya tervezett. Megmaradt és ma is látható még a régi pénztárépülettől levezető erdei út és a terméskő támfal a benyílókkal, a parkban létesített kis tavat pedig a megmaradt két forrás táplálja.
Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, az ország egyik legszebb fekvésű városi strandfürdője lett az enyészeté 1968-ban. Most, ötven évvel később ígéret van rá, hogy felépül egy uszoda a város határában, de lássuk be: az uszoda az csak uszoda, nem pótolhatja a strandot – a legendás fürdőhely és egyúttal közösségi tér, a Csomay-strand a mai napig hiányzik a veszprémieknek.
(Forrás: Cserhát, Veszprémi Kaleidoszkóp 1. 2013. A korabeli képeslapokért és az értékes információkért köszönet Csiszár Miklós könyvtáros, vegyészmérnök, helytörténésznek.)