Sport

2010.09.07. 19:41

Korosztályi "vita"

Balatonfűzfő - A koronglövészek számára megkezdődött az országos bajnokságok sorozata. A hétvégén a skeet és a trap szakág legjobbjai döntötték el a helyezések sorsát.

Novothny Ottó

A skeetesek Szombathelyen adtak számot tudásukról. Az elmúlt négy esztendőben a Balatonfűzfői Lövész Egylet színeiben versenyző Somogyi Árpád verhetetlen volt az országos bajnokságokon. Ezen a vetélkedőn azonban meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

- Árpád nem tudott megfelelően felkészülni - adott magyarázatot a sikertelenség okaira Putz István, a magyar válogatott szakági vezetője, illetve a fűzfőiek mestere. 

- Közvetlenül a vetélkedő előtt munkahelyet kellett váltania, ami rányomta bélyegét a szereplésére. Egyébként skeetben volt másik fűzfői döntős is: Lengyel György, aki a hatodik helyen zárt. A juniorok mezőnyében Somogyi Márton második helye dicséretes, különösen, hogy az ezüstérmet szétlövés után érdemelte ki.

A trap ob helyszíne a Balaton-parti klub volt, ahol közel harmincan igyekeztek eltalálni a színes korongokat.

Némi meglepetésre a kizárólag ezen a vetélkedőn fegyvert fogó Putz István újabb bajnoki címmel egészítette ki immár tizenhat aranyérmet tartalmazó gyűjteményét.

- Annyi mindent kaptam ettől a klubtól, hogy az országos bajnokságokon illik rajthoz állnom - folytatta a szakember. - Ám nem engedem magam legyőzni azért, hogy sikerélményt szerezzek a fiataloknak. Dolgozzanak meg az első helyért. Sajnos az örömöm mellett szomorú is vagyok egyben, hisz tanítványom ifj. Szollár András várakozás alatt teljesített. Egyelőre nem tudunk pontos magyarázatot az okokra, az biztos, hogy a látási viszonyok nem voltak tökéletesek, de ez mindenkinek egyformán rossz volt.

A juniorok versenyének végén három balatonfűzfői trapos foglalta le a dobogó fokait, Gazdig Vendel Özséb győzött. A lányoknál az arany- és a bronzérem jutott a rendező klub képviselőinek. Különösen Papp Borbála produkciója dicsérhető, hiszen junior országos csúccsal szerezte meg az első helyet.

A csapatok harca háziversengésbe torkollott: a legeredményesebb a Balatonfűzfői Lövész Egylet első alakulata volt, a második helyen kettes, a harmadikon a hármas számú társulat végzett.

- Mostantól kezdve folyamatosan rendezik a szakági bajnokságokat. Jövőre szeretnénk ismét bővíteni a lőterünket, de ez nehéz munka, mert a tulajdonviszonyok miatt pályázati pénzekhez nem tudunk jutni. Pedig a fenti lőterünk dobógépei már 40 éven felüliek, nemzetközi szintű verseny megrendezésére alkalmatlanok. Hamarosan befejeződik a szezon, ám ezt követően is rengeteg gyakorlás vár a fiatalokra. Jó hír, hogy skeetben és trapban is vannak ifjak, akik megfelelő szinten képviselik klubunkat - mondta végül Putz István.

A skeet országos bajnokság eredményei: 1. Bokor Bálint (Szombathely). Juniorok: 1. Fülöp (Visegrád) 105, 2. Somogyi (Balatonfűzfő) 103, 3. Zsingor (H. Bolyai) 103. Trap ob: 1. Putz 114+23=137, 2. ifj. Szollár 108+20=128, 3. Kovács 110+15=125, 4. Bodó (valamennyien Balatonfűzfő) 104+17=121, 5. Hegyi (Sarlóspuszta) 100+16=116, 6. Papp (Balatonfűzfő) 100+13=113. Juniorok: 1. Gazdig 97, 2. Rozmann 86, 3. Sólyom (fűzfőiek) 85. Lányok: 1. Papp (Balatonfűzfő) 64, 2. Pongrácz (H. Bolyai) 56, 3. Putz F. (Balatonfűzfő) 43. Csapat. 1. Balatonfűzfői Lövész Egylet I. 318, 2. BLE II., 3. BLE III.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!