Rendőrségi

2015.11.25. 07:45

Fórumok az együttműködésről Csopakon

A Zirci Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum 2015. november 23-án, míg a Veszprémi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum 24-én tartotta második féléves ülését Csopakon.

A Veszprémi Rendőrkapitányság által kezdeményezett rendezvényekre meghívást kaptak a járások polgármesterei, a rendőrség társszervei, az oktatási intézmények fenntartói és vezetői, a nemzetiségi önkormányzatok vezetői, a történelmi egyházak képviselői, továbbá a fórum keretében működő munkacsoportok vezetői.

Az első napon a résztvevőket Anda György rendőr ezredes, rendészeti megyei rendőrfőkapitány–helyettes, a második napon Pogány Péter rendőr ezredes, bűnügyi helyettes köszöntötte.

Mindkét ülésen elsőként dr. Papné Végső Julianna rendőr alezredes mutatta be az ülésnek helyt adó csopaki Alparancsnoki Továbbképző Központ tevékenységét.

Ezt követően Futtató Norbert rendőr alezredes bűnmegelőzési osztályvezető, a bűncselekmények számának csökkenését szolgáló megelőzési tevékenységről, és az azt segítő együttműködési lehetőségekről adott tájékoztatást.

Dr. Veress Gáborné minőségügyi kiemelt főelőadó a megye középiskolásai körében végzett bűnmegelőzési témájú kérdőíves felmérés kiértékelt eredményeit ismertette a jelenlévőkkel, ezután Bognár Éva rendőr százados kiemelt főelőadó a főkapitányság toborzó tevékenységét mutatta be.

Az előadások után a megjelentek hozzászólásaikban megköszönték a Veszprémi Rendőrkapitányság eddigi munkáját, valamint kinyilvánították segítő együttműködési szándékukat a jövőre vonatkozóan.

A rendezvények zárásaként a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának tevékenységéből kaptak ízelítőt a megjelentek, valamint megismerkedhettek az általuk használt technikai eszközökkel, egyéni felszerelésekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!