tűzharc

2019.05.20. 13:20

Tizenkét fegyveressel végeztek Kairó mellett

Tizenkét, vélhetően iszlamista fegyveressel végeztek az egyiptomi biztonsági erők Kairó mellett – jelentette be az egyiptomi belügyminisztérium hétfőn.

A közlemény nem tért ki arra, hogy a tizenkét embernek, akikre a Kairó mellett csaptak le, majd tűzharcban öltek meg, köze volt-e a gízai piramisok közelében a hét végén elkövetett pokolgépes merénylethez.

A közlemény szerint a Haszm (Elhatározás) nevű iszlamista fegyveres csoport több merényletet tervezett, hogy káoszt okozzanak az országban. A Haszm, amelyet 2013-ban betiltott Muszlim Testvériség katonai szárnyának tartanak, a szervezet ifjúsági tagozatából nőtt ki és Abdel-Fattah esz-Szíszi elnök elleni 2013-as, erőszakkal feloszlatott ülősztrájkok idején lépett színre.

Vasárnap pokolgépes merényletet követtek el egy turistabusz ellen a gízai piramisok közelében lévő új egyiptomi múzeum közelében. A merényletben legalább tizenheten megsebesültek, egy részük külföldi.

A 2011-es felkelést követő felfordulás és Mohamed Murszi iszlamista elnök elmozdítását követő terrortámadások sora megingatta a közbiztonságot Egyiptomban, ugyanakkor az utóbbi hónapokban biztató jelei voltak annak, hogy ország egyik fő bevételi forrását jelentő turizmus kezd kilábalni a válságból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában