Egy állatorvos naplótöredékei

Aki életútja jelentős időszakára falura szegődött el, mint ő is, egy olyan korban, amikor a naponta megélt küzdelmek idegőrlően morzsolták fel az emberi akaraterőt, nem számíthatott arra, hogy az életét könnyűvé varázsolhatja. Ám mégis, azok, akik munkájukban megtalálták az egyetlen lehetséges választ a sorsrontó idő közepette, megélhették ennek vidám oldalait is, különösen akkor, ha olyan humorkészséggel megáldott áll a történetek középpontjában, mint Bartalis Imre.

Amikor jó néhány éve első kötetével valósággal berobbant a széppróza-irodalomba, olvasótábora hihetetlenül szélesre nőtt: első kötetét többször újra ki kellet adni, s a későbbiekben  csak a körülmények szorítása miatt maradtak el az újranyomások – ám helyettük sűrűn követték egymást az új kötetek.

E munkája elején írja ars poétikájaként: Szeretnék emléket hagyni írásaimmal. Nem elsősorban önmagáról (bár nélküle aligha történtek volna meg a leírtak), inkább közösségi történetek ezek, amelyekben a kor érdekes, néha meghökkentő, máskor keserédes, szomorkás, ám valahogyan mégis vidámra hangszerelt  eseménysorokkal találkozhatunk. Felidéződik a gyerekkor néhány megható – utólag sorsdöntőnek bizonyult – emléke, a felnőtté váláshoz vezető út néhány mozzanata.

De a történetfüzér legjava foglalkozásához: a falvakat járó állatorvos praxisához, a sűrűn megélt találkozásokhoz, tréfákhoz, a baráti és családi körben elkövetett (egy korábbi szóhasználatával) huncutságokhoz kötődnek. Derű és mókázás, félreértések  és igaz bántások alapján születtek meg e kötet történetei, ám a humor mindenek feletti, még a legkomolyabb szituációkban is, ez Bartalis doktor alapértelmezése az élet színéről és fonákjáról. Mert lehetne-e másképpen gondolni az ötvenes évek első felének tervkölcsön-ügyleteire, a feketevágások (van-e még, aki emlékezik ilyenre?) izgalmaira, amelyekben az állatorvos megértő, jóindulatú félrenéző segítése ellenére is ott bujkálhatott néhány évnyi emberkarantén?

A "Jobb a békesség" és az "Úgyis letagadok mindent", vagy a "Keresem a kincset" anekdotikus, ám igaz történetei egy olyan ember érzelmeit tükrözik, aki megértő, segítőkész, másokat kötelességszerűen tisztelni akaró és tudó. Ezek adták meg számára azt, hogy valamennyi munkahelyén közkedvelt szakember volt, s nem csak az események középpontjában tudott lenni, hanem ott állhatott a reflektorfényben íróként is.

A korszak hivatalos történetírása szinte semmit nem mutat fel abból, ami az egyes ember, a kis közösségek megélt hétköznapi történetei, mentalitásai. Bartalis Imre olyan történelmet írt, amely emberközelbe hozza nem csak a szereplőket: a falu kisembereit, a néha szükségből lett vezetőket, hanem magát a kort is, amelyben  ember és törvény, a szorgos munka és a kényszerű kötelezettségek úgy jártak kézen fogva, hogy ma már szinte aligha hihető: ilyen zord időszaka is volt hazánk történelmének.

S ha jó tollú szerző idézi fel a kort, olyan, aki humorral tudta megélni munkáját, az évtizedeket, az olvasóra vár, hogy Bartalis Imre történeteivel is igazolódjon az, hogy mindig van értéke az értelmes, a munkát hivatásként felvállaló küzdésnek.

Tölgyesi József