Kultúra

2011.12.07. 05:55

Az ornitológus szobra

Csopak - Csörgey Titusznak, a neves ornitológusnak állítottak szobrot a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság kertjében a közelmúltban.

Németh F. Bernadett

A Lugossy László szobrászművész által készített mellszobor költségeit adakozásból szedték össze, Szelle Ernő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület veszprémi tagjának kezdeményezésére. A csaknem kétmillió forintot 58 támogató adta össze, cégek, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, magánszemélyek. A szobrot Csörgey halálának 50. évfordulóján állították. Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatója megnyitóbeszédében elmondta: a neves ornitológus eredeti rajzait, festményeit a nemzeti park központjában őrzik, ahol kiállítást is szenteltek alkotásainak. Munkásságának eredményeit ma is alkalmazzák. Az igazgató szimbolikusnak nevezte az összefogást, aminek hála elkészült a szobor.

A magyar madárvédelem alapjait lefektető tudós életútját dr. Kalotás Zsolt, a Magyar Madártani Intézet egykori igazgatója, természetvédelmi szakértő mutatta be. Csörgey Titusz utolsó éveit Ábrahám-hegyen töltötte, teljes visszavonultságban. A településen emlékszobát rendeztek be tiszteletetére, tapolcai sírhelyét védetté nyilvánította az önkormányzat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!