Iványi Gábor: Kötelességem harcolni a törvénnyel

Húsz év alatt felépített műve most összeomlani látszik, az egyházi törvény felekezetét, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget kizárta az egyházak sorából.
 
-  Mi lesz azokkal az emberekkel, akiket önök segítenek és mi lesz azokkal az intézményekkel, amelyeket önök tartanak fenn?
 
- A választ kétfelé választanám: Jézus azt mondta: nem az ember van törvényért, hanem a törvény az emberért. Tehát mindenképpen kötelességem harcolni a törvénnyel. Nyolc évig voltam országgyűlési képviselő, tudom, hogy a parlament képes arra is, hogy rossz törvényt hozzon. Gandhi eljutott odáig, hogy a rossz törvényt, különösen, ha emberi jogot sért, nem szabad az embernek - sem gyávaságból, sem butaságból - elfogadni, hanem látványosan meg kell szegni. Ezért szervezett nagy meneteket.

Emlékezzünk, amikor az angolok megtiltották az indiaiaknak, hogy sót pároljanak, ezer kilométert gyalogolt több ezer emberrel azért, hogy egy csipetnyi sót párolhasson. Ezzel jelezte - vállalva akár a börtönt is -, hogy ha egy törvény ellenkezik az emberek érdekeivel és akaratával, akkor azt meg kell változtatni. A válaszom második része: nem adjuk fel. Elköteleztük magunkat a szegények, az elesettek, az önmagukat igazán képviselni nem tudó emberek segítése mellett. Alapelvünk a pozitív diszkrimináció.

Az ország legelmaradottabb településein iskolákat működtetünk, az idén körülbelül háromezer gyerek kezdi meg a tanulást. Van bölcsődénk, óvodánk, családi napközink, általános és középiskolánk, szakképzésünk, gimnáziumunk, befogadjuk és képezzük a hajléktalanok gyerekeit, támogatjuk a hátrányos helyzetű roma gyerekeket, létrehoztuk az Oltalom hajléktalanszállót, egy kis kórházat. Összesen mintegy hatezer emberről gondoskodunk. A főváros nyolcadik kerületében, a Dankó utcában lévő bázisunk fontos intézménye a Wesley János Lelkészképző Főiskola is. Minderre a hívek adományaiból, külföldi szervezetek támogatásaiból és egyharmadnyi részben az állami támogatásból futotta.
 
- Ön szerint ma ez az egyház szerepe?
 
- A keresztény egyházak számára Jézus példát adott, a szegények, a menekültek, a kirekesztettek, az elesettek, a börtönben lévők segítése tartozik a hivatásukba. Ott lenne az egyházak helye mindenütt, ahol már alig élhető a világ, például a mélyszegénységben élők között, azokon a vidéki településeken, ahol megszűnt a rend, felbomlottak az emberi kapcsolatok, nem létezik a tolerancia, egymás tisztelete, megértése. És fel kellene emelniük a szavukat, ha a hatalom rossz irányt vesz, ha általánosítva elítél embercsoportokat. Elfogadhatatlan számomra, ahogy a közelmúltban történt csepeli brutális gyilkosság kapcsán a hajléktalanokat megbélyegezték, és a főváros környékén zaklatni kezdték, ahelyett, hogy a sorsukra megoldást keresnének. A napi politika nem az egyház szerepköre, nem is lenne szabad részt vennie benne, de ilyen dolgokban fel kell(ene) emelni a szavát. Mert azt mondja a Biblia: hogyan szeretheti a láthatatlan Istent az, aki nem szereti embertársait?
 
- Önök tulajdonképpen állami szociális feladatokat is ellátnak. Nem gondolt arra, hogy a példaértékűen működő szolgálatok megvédése érdekében magasabb körök támogatását kérje? Ismert, hogy Hillary Clinton elkötelezett metodista, II. Erzsébet angol királynő ittjártakor fotóinak elárverezésével támogatta a felekezet céljait, és az sem titok, hogy ön keresztelte meg Orbán Viktor miniszterelnök két nagyobb gyermekét, sőt Kövér László édesapját is ön temette el.
 
- Megtehetném, de elvből nem kérek senkitől semmit. Az én dolgom, hogy elmondjam, mi történik az országban, a többi azok felelőssége, akik meghallják, és vagy tesznek valamit, vagy nem. Az emberi jogok megsértése minden esetben közügy. Ami rossz, azt meg kell változtatni - ezek magától értetődő, egyszerű alapelvek, tehát engedni sem lehet belőlük.
 
- Méltatlannak tartja pályázni az egyházi minősítésre?
 
- Első lépésben mindenképpen. Most a törvény megváltoztatása érdekében az Alkotmánybírósághoz és az európai bírósághoz fordulunk. Az egyházat kevésbé féltem, hiszen azt nehezen lehetne megszüntetni, amit isteni akarat hozott létre, bár az furcsa lesz, ha nem lelkésznek, hanem egyesületi tagnak vagy elnöknek szólítanak. A fáradságos munkával létrehozott intézményeinkre máris vannak érdeklődők - egyházi és más körökből. Nekem nem is ezek elvesztése fájna leginkább, hanem azokért a problémás emberekért, különösen a gyerekekért aggódom, akik kiesnének a rendszerből. Ilyenkor arra a három testvérre gondolok, akik tavaly augusztusban, mint a mesében, elindultak az abaújkéri iskolánkba, három napig szinte étlen-szomjan hatvan kilométert gyalogoltak, buszra nem volt pénzük, de jönni akartak, nehogy kimaradjanak a kollégiumból. Mi nap mint nap csodákat élünk meg, olyan emberekkel is, akikben már senki nem hisz. Ezért megpróbáljuk fenntartani a szolgálatokat állami támogatás nélkül is. Önként nem adjuk át senkinek. Bízom az Örökkévalóban, hogy valamilyen formában segíteni fog.
 

Iványi Gábor metodista lelkész két évvel ezelőtt Veér András-díjat kapott, azért, mert sokat tett az ország lelki állapotának javításáért. Most nagyon rossznak látja a helyzetet, szerinte elsősorban azért, mert nem igazán fordítunk gondot a társadalom lelkületére. Elmulasztottuk például a nagy történelmi traumáink, Trianon, a holokauszt és még sok egyéb tragikus esemény kibeszélését. Magyarország  szemben más európai országokkal  nem tartott önvizsgálatot, és ez megbosszulja magát. Emiatt vagyunk pesszimisták, és emiatt érezzük magunkat örök vesztesnek. Az egyháznak e téren is rendkívül fontos szerepe lenne - hangsúlyozta. Úgy véli, soha nem késő elkezdeni, bár gyors változásra nem lehet számítani, évtizedek kellenek, amíg egészségesebbé válik egy társadalom.