Pindroch Csaba válogat a munkák közt

- A Figaro házasságát korábban már kétszer játszotta.

- A Budapesti Kamaraszínházban a bírót alakítottam, Alföldi Róbert rendezésében, majd a Vígszínházban, ott Baziliót játszottam. Valló Péterrel három közös munkánk volt a Vígszínházban: Gogol A revizor, Goldoni A kávéház és Shakespeare Minden jó, ha vége című darabja. A veszprémi szerepre tavaly kaptam a felkérést, Oberfrank Pál hívott, akivel együtt játszottam a Vígszínházban, majd a Karinthy Színházban. Ezzel egy időben lett volna máshol komoly szerepem, de én inkább ezt a veszprémit választottam.

-  Ezek szerint ez a  Figaró a harmadik változata, amit meg kell tanulnia.

-  Kétféle fordítás van a fülemben, most egy harmadikat kell tanulni, három szövegkönyv van a fejemben. Valló Péter szerint ez a harmadik, Forgács Péter fordítása a legkevésbé "görbe lábú", kacskaringós, komédiázós. Itt az egyik főszerepet játszom, Almaviva grófot, örülök neki. Valló Péterrel lesz időnk egymásra, noha nem olyan hosszú a próbafolyamat, mint Pesten, de naponként dupla próbáink vannak, utána pedig itt lehet maradni a büfében beszélgetni. Budapesten ez már nem működik, ott mindenki rohan haza.

- Valló Péter kérte fel a szerepre?

- Amikor Oberfrank felhívott, azt mondta, Valló is, Eperjes Károly (a színház művészeti tanácsadója - a szerk.) is örül, hogy jövök, és nincs nagyobb öröm, mint ha örülnek az embernek.
 
-  Nem "húzónévként" van itt?

- Voltam már úgy vidéken, hogy csak "húzónév" voltam és az is maradtam, mert nem dolgoztam eleget. Ez nem feltétlenül a vezetés és a rendezés hibája. Itt a társulat nagyon jó, úgy érzem, elfogadtak, hangulatos a hely, és el kell mondanom, hogy az első olyan színházi büféssel találkoztam, aki előtt fejet hajtok. Ezt ő biztosan érti.

- Még csak a próbák elején tartanak Veszprémben. Milyen elképzelései vannak a rendezőnek?

- Számomra nagyon szimpatikus mindaz, amit Péter gondol a darabról. Egy kicsit avítt történet, de valami miatt a darab folyamatosan a színházak műsorán van, aminél jobb reklám nem kell. Annak idején azért nem tetszett az a rendezés, ahol bírót játszottam, mert délelőtt egy ügyben vádlottként a bíróságon ültem, ahol nagyon megijedtem. Láttam magam előtt a bírót, és láttam, ahogyan én a bírót játszom, és éreztem, hogy súlyosabb a történet, sokkal mélyebb a vádlott félelme, amikor tudja, hogy bármi megtörténhet. Felmentettek abban az ügyben, elmentem este az előadásra, és azt mondtam, ez nem én vagyok. A bíróságon vérre megy, nálunk nem megy vérre, és nem érdemes úgy játszani, hogy nem megy vérre.
 
-  Szabadúszóként van elég munkája? Gyakran hívják színházak?

- Hat évvel ezelőtt mondtam fel a Vígszínházban, most, hogy kisgyerekem van, ez így megoldható. Ahová játszani megyek, viszem magammal a családomat is: most is itt vannak, éppen az állatkertből jövünk, holnap bábszínházba megyünk. Ha dolgozom, akkor dolgozom; az ember bemegy a munkahelyére és tíztől kettőig próbál. Egyet nem szeretek, amikor a büfében kell ülni és várni. Az a legfárasztóbb. Nem bántam meg, hogy a szabadúszást választottam, sokféle munkám van. Régen az volt a szokás, hogy a főiskola után a színész vidéken kezdett, sokat és sokfélét játszott, megtanulta a szakmát. Úgy tapasztaltam, a pesti színházakban hierarchia van, a színészek vagy a pozícióikat féltik vagy a pozícióikért "kaparnak", nem mindig kapnak megfelelő lehetőséget. Lehet, hogy alkalmas volna az adott szerepre és a megfelelő korban is van hozzá, de nem kaphatja meg, mert az másnak jár. Vidéken pedig megkaphatja a szerepet. Almaviva grófot egyik színházban sem kaptam meg, itt rám osztották.

- Vállal kisebb szerepet  is,  vagy csak főszerepre mond igent?
 
- Az ember eljátszik egy ajtónállót is, ha olyan a munka, ajtónállóként is főszerepben érzi magát. Úgy kell dolgozni, hogy úgy érezze magát az ember, mintha a mellékszerep is főszerep lenne. Vannak olyan rendezők, akiknél nagyon kis szerepet is boldogan eljátszik egy különben nagyobbat harapni akaró ember, és azt főszerepnek éli meg. Mindegy, hogy az ember öt percet van fent a színpadon, ha erős tud lenni az előadásban, boldogan játssza és ül másfél órát a büfében, de ha nem olyan az az öt perc vagy az ötven perc, akkor boldog- talanul ül a büfében. Megválogatom a munkákat.

- A filmek esetében is?

- A filmeknél nem lehet válogatni, kevesen vannak abban a helyzetben nálunk, akik válogathatnak filmszerepek között, kevés film készül. Örülök, hogy benne vagyok abban a csapatban, akiket hívnak. A film mindig hálásabb, könnyebb, nagyobb a szabadsága a színésznek, a filmnél elég szemmel játszani.
 
- A színészt a televízió vagy mozi teszi ismertté, és ön az egyik legismertebb filmszínész, a legnépszerűbb mozik részese volt.

- Ebből a szempontból a tévéfilm a legjobb, ami jelenleg nem nagyon létezik, de a hírek és reményeink szerint hamarosan beindul a filmkészítés, a televízió nagy tömeghez juttatja el a filmet. A mozifilmek esetében nagyon meg kell harcolni a közönségért, az ottani siker viszont igazi siker. Én nagyon jó helyzetben vagyok, hiszen az utóbbi tizenvalahány év - nem nagyképűségből mondom - két sikertörténetében benne voltam. Az egyik a Valami Amerika - a nézőszámokkal nem lehet vitatkozni-, a másik  pedig  a  Kontroll, a magyar művészfilm, ami nemcsak fesztiválfődíjakat nyert, de a nézők is szerették.
 
- A Valami Amerika második része talán az elsőt is felülmúlta.

- Más. Az első rész legnagyobb érdeme, hogy újra bevitte a magyar közönséget a magyar filmre a moziba, korábban ez nem nagyon volt jellemző. Nem akarok megbántani senkit, de nem is születtek olyan filmek, amire a moziba járó közönség kíváncsi lett volna. A Valami Amerika hozott egy pici Amerikát, képi világában, színeiben és ritmusában egyaránt, bár ha ma nézzük, lassúnak tűnik. Az is érdeme a filmnek, hogy belőlünk, ismeretlen arcokból csinált valakit. Mindenki ismeretlen volt,  Hujber Feri, Szabó Győző, Oroszlán Szonja. Engem is ez a film indított el. A második rész - nagyon okosan - nem egyből, a következő évben készült, hanem várt pár évet. A második rész abból a hét évből építkezett. Herendi Gábor rendező megtanult kifejezetten amerikai típusú forgatókönyvet írni, és azáltal, hogy meg tudott újulni, behozott új szálakat, az esemény felpörgött, egészen más típusú filmet készített. Szinte nagyobb siker lett, mint az első rész.

- Ezekre a filmekre a leginkább büszke?
 
- Nem tudom, de ez a két legkiemelkedőbb, nem véletlenül említettem ezeket. Örülnék, ha mind a harmincat ki- emelhetném, de nem tudom, csak ezeket, mert ezek a megkérdőjelezhetetlen alkotások. Nem a kritika a lényeg, és ezzel nem akarom az újságírók munkáját degradálni...

- Azt mondja, nem a kritika a lényeg. Talán nem is érdekli?

- A kritikus olyan, mint bármelyik néző, csak ő szakértője a színháznak és nagyon nehéz átverni. Nagy dolog, ha le tudjuk győzni őket, és ezt ők is tudják. Az ember elolvassa a kritikát, ha mást szid, jót röhög rajta, ha dicséri, akkor halál boldog, de utána rájön, hogy ez nem számít.

- Szüksége van a kritikára?

- Mindenkinek szüksége van rá. Ha százból kilencvenkilenc megdicséri, de egy nem, akkor az az egy a fontos, biztosan neki van igaza, ő látta jól az előadást.

- Kinek a véleményére ad? Feleségéére?

- Igen, rá hallgatok, mindent tud, mindent lát. A szülők véleményére nem tudok adni, mert elfogultak, boldogok, ha látnak.

- Milyen feladatok  várják a közeljövőben?

- Egy angol szerző színdarabját fordítjuk, feleségemmel ketten játsszuk. Már fél esztendeje tárgyalunk egy thaiföldi filmforgatásról, magyaramerikai kooprodukcióban készül. Idén nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Valahol Európában című előadást játsszuk, filmszerepek pedig még jöhetnek. Ilyenkor még tavaly sem volt semmi, aztán két filmet forgattam.

- Milyen lesz a feleségével való közös munka? Nem tart tőle?

- Úgy dolgozunk, mint kollégák. Kicsit félünk is tőle, de ettől lesz majd igazán izgalmas a történet. A munkában összecsapni, az kemény, de erős a kapcsolatunk, különben nem kezdenénk közös munkába.

A hírnevet a Valami Amerika hozta meg

Pindroch Csaba  színművész 1972. március 19-én született Salgótarjánban. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után a Budapesti Kamaraszínházban és a Vígszínházban játszott. Az igazi hírnevet a Valami Amerika hozta meg számára 2002-ben. Herendi Gábor rendezésében  Várnai Tamás filmrendezőt alakította, a film folytatását 2008-ban mutatták be a mozik. A Marian Cozma kézilabdás haláláról szóló, Szíven szúrt ország című filmben Uros Vilovskit alakította. A legtöbbet Szabó Győzővel láthatjuk őt szerepelni, nyolc filmben játszanak együtt.