2009.04.07. 02:28
Beszélgetés a főpásztorral
Veszprém - A Miért hiszek? portrébeszélgetéseket tartalmazó népszerű könyvsorozat 61. köteteként látott napvilágot a napokban a dr. Márfi Gyula érseket bemutató könyv, melynek ünnepélyes premierjét pénteken tartották az érsekség Gizella Termében.
A veszprémi főpásztorral egy budapesti magyar-történelem szakos tanárnő beszélget a kiadványban. A szerző elmondta, hogy figyelme akkor fordult Márfi érsek felé, amikor hallgatója volt 2007-ben az esztergomi Mindszenty-zarándoklaton elmondott nagy vihart kiváltó szentbeszédének.
Ebben a főpásztor korunk nagy problémáiról szólva rámutat: világunk erkölcsi romlása a három 20. századi eszmerendszer - nemzeti szocializmus, kommunizmus és a kozmopolita humanizmus - következménye.
Kiemelte továbbá, hogy az érsek úrral való találkozás, beszélgetés nagy hatással volt rá személyesen is; segítette gondolkodásában, kétségeit elűzte, hitében megerősítette. Olyan kérdésekre is választ kaphat a kötetből az olvasó, amely talán mindenkiben, még a hívő katolikusokban is felvetődik olykor.
Például, hogy mi jelenti a teljes boldogságot, mit tanít a kereszténység életről, halálról, miért engedi meg Isten a katasztrófákat. általános helynök laudációjában kiemelte azt is, hogy mindamellett, hogy a főpásztor közvetlen stílusban kommunikál mindenkivel, roppant kitartó és kemény az igazságok kimondásában is, legyenek azok erkölcsiek vagy éppen közéleti jellegűek. Ugyanakkor szelíd ember, rendkívül jó a humora.