Hírek

2013.05.30. 15:08

A munka világába vezet az elkészült út

Az esőzés ugyan nem tette lehetővé az Nyárád-Kispodárpuszta-Nagyalásony-Dáka-Pápasalamon összekötő út helyszíni átadását, az építtetők nem jöttek zavarba. A nyárádi közösségi ház udvarán tartották meg az útavatást.

Nagy Imre

A Himnusz közös éneklése és Nyulasi József fafaragó művész szavalata után Pajak Károly, a település polgármestere köszöntötte a meghívottakat, köztük az érintett községek polgármestereit. Mint elmondta, az út első üteme, mintegy 2,5 kilométernyi szakasz már 2001-ben megvalósult, a második szakasz megépítését egy sikeres pályázat tette lehetővé.

Az önkormányzat a tavalyi évben mintegy százmillió forintot nyert el a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási start-programja keretében.

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Kontrát Károly államtitkár és Pajak Károly, Nyárád polgármestere az átadáson (Fotó: Nagy Imre)


- A most átadott másfél kilométernyi út nagy jelentőségű, hiszen a közös önkormányzati hivatal települései között csökkent a távolság, valamint könnyebbé vált az ajkai kórház és a Somló elérhetősége is. Az út emellett nagyban javítja a belterületen kívüli mezőgazdasági területek megközelíthetőségét - fogalmazott a polgármester, aki a múlt vasárnap köszönetképpen vendégül látta az építésben részt vevő harminc közfoglalkoztatottat.

- Az építés talán legnagyobb eredménye, hogy őket sikerült visszavezetnünk a munka világába - hangsúlyozta Pajak Károly. Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében számadatokkal támasztotta alá a közfoglalkoztatási program jelentőségét. Mint mondta, a tavalyi évben országosan mintegy 260 ezren vettek részt a programban, ebből Veszprém megyében 10147 fő jutott újra munkalehetőséghez.

Pajak Károly polgármester azt tartja a legnagyobb eredménynek, hogy az építők visszatérhettek a munka világába (Fotó: Nagy Imre)



Az utat dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára, a település szülöttje adta át.  Megköszönte és kiemelte a helyi önkormányzat, a megyei kormányhivatal munkaügyi központja és a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási államtitkársága együttműködését.

- Az út kinyitja a világot a nyárádiak számára, ezzel nő a település vonzereje, és erősödik a közösség is - fogalmazott az államtitkár. Az ünnepélyes átadást szerény vendéglátással zárták a nyárádi házigazdák.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!