Korniss Péter fotósemberi kötődései

Klasszikus fotóriporter, akinek egyetlen célja, hogy fotói segítségével minél több emberrel ossza meg élményeit, a világból általa fontosnak tartott részleteket. Szerény, közvetlen, a Laczkó Dezső Múzeumban, a Múzeumi Egylet szervezte Kötődés című előadása előtt is szívesen beszélget kötődéseiről, közösségeiről.

- Az imént azt mondta, rendszerető ember, szereti rendszerezni a dolgokat.

- Nem hinném, hogy pedáns ember lennék, de egyrészt a munka jellege megkívánja, másrészt a Jóisten sok munkás évet adott, megtanultam, hogy egy kép akkor ér valamit, ha megtalálom. Tudnom kell, hol, mikor, melyik évben, kikről készült a kép. Idén vagyok hetvenöt éves - ezt nem lehet eltitkolni -, ennyi év után az ember megtanulja, hogy a dolgokat meg kell tartani. Minden negatívnak helye, rendje van, számítógépen is.

- Régen nem volt számítógépes adatbázis...

- De mióta van, használom. Vannak képek, amik beszkennelve, mások adatbázisban szerepelnek, névvel, hellyel.

- Ha már az új technikát említette, digitális fényképezőgéppel is dolgozik?

- Hogyne dolgoznék! 2004-ben Prima-díjat kaptam, abból a pénzből vettem az első digitális gépet, használom is. Az élet rákényszeríti az embert, de valójában nem érzem kényszernek. Nincs bennem rossz érzés, most ezzel dolgozom.

- Fotói néprajzi ihletettségűek.

 A fotók témái a néprajzzal kapcsolatosak, néprajzi ihletésűek, de nem néprajzos szemlélettel fényképezek. Itt, a veszprémi múzeumi előadásomban is azt próbálom bebizonyítani, honnan hová lehet eljutni. Senkinek ne legyen kétsége, hogy amit lát, az nem néprajz, bár sok helyen vannak kapcsolódási pontok.

- Kötődés című könyve negyvenegy évet ölel át.

- A kötet címe nagyon fontos. Egy kép címe is fontos, egy kötet címének még gazdagabbnak kell lennie. Ez a cím azt az üzenetet hordozza, hogy vannak kötődések. Amióta három és fél éve megjelent a kötet, sokan mondták "kötődéseknek". Nekik van igazuk, ha most adnám a címet, én is a többes szám mellett döntenék.

- Önnek milyen kötődései vannak?

- Mint fotográfus, hosszú ideig kötődöm bizonyos témákhoz. Ez az elsődleges, a témához nagyon sok közöm van. A kortárs fotográfia, művészet képviselői sokszor mondják, hogy az "összefüggéseket vizsgálják". Én nem vizsgálom, én kötődöm, ebben élek negyven éve. Ez egy másfajta viszonyulás. A könyvben két ilyen nagy téma szerepel: a hagyományos paraszti világ és kultúra követése, a másik pedig egy munkás életének tíz éven keresztüli követése.

- A Budapestre ingázó tiszaeszléri Skarbit András története megjelent A vendégmunkás című kötetében.

- Így van. Kötődöm a témákhoz, kötődöm területekhez - sokat visszajártam Erdélybe, ahol születtem, de visszajárok a Galga  mentére is. Kötődöm az emberekhez. Nemcsak a vendégmunkáshoz, aki már meghalt, a családjával ma is szoros a kapcsolatom, érdekel az életük. A kötetben szerepelnek sokan, akiket 35-40 éve fotóztam, a prímástól kezdve a keresztlányom családjáig, anyát és fiát harmincöt év múlva is fotóztam. Ami a könyvben még nincs, az az asszony és a gyereke, akinek az édesanyját még a '69-es lakodalomban fényképeztem, a kalotaszegi Mérában, tavaly novemberben az unokáját fényképeztem. Ezek nagyon erős kötődések. Kötődöm a közösségi kultúrához, amelynek lényege, hogy emberek kötődnek  egymáshoz. A Bihari együttes közösségi programjain ma is ott vagyunk a feleségemmel.

- Dolgozik, aktív, tervei vannak, nem a nyugdíjasok életét éli.

- Ez egy ajándék az élettől. Vannak terveim, amiket nem árulok el. Panaszkodtam, hogy kevesebb lett a munkám, érzi az ember a válságot, de nem rajtam múlik, dolgoznék többet is. Lassan dolgozom, kiérlelem, meggondolom a képeket. Erősen önkritikus vagyok, először mindig azokkal beszélem meg, akik közel állnak, akiknek képi látásmódja közel áll hozzám. Addig nem is jövök elő egy új anyaggal, kötettel, amíg nem érzem, hogy ez az, amit én akartam.
 

Korniss Péter fotográfus, fotóriporter 1937-ben született Kolozsvárott. 1961-től 1991-ig a Nők Lapja fotóriportere és képszerkesztője volt, majd a Színház című szaklap képszerkesztőjeként folytatta pályafutását. 1999-től szabadfoglalkozásúként dolgozik. Munkásságának fókuszában az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása áll. Számtalan elismerést szerzett, többek között Magyar Művészetért díjat, Budapestért-díjat, Kossuth-díjat, Pulitzer-emlékdíjat, Prima-díjat, Hazám-díjat és Magyar Örökség-díjat kapott.