Vannak még céljai

– Az olimpia előtt említetted, hogy egy sikeres szereplés után pörkölttel vagy lángossal várhatnának haza. Mivel a konyhában idegenül mozgok, jó étvágyat a strandi lángosodhoz!

– Köszönöm, valóban mindkettőt kedvelem. Egy jó hamburgert a világ bármely pontján ehetek, de a hazai ízeknek nincs párjuk, pláne, ahogy az édesapám és a feleségem nagymamája készíti a pörköltet, ők aztán ott vannak a „szeren”. A versenyidőszakban is szinte bármit ehetek, csak kicsit kell odafigyelnem arra, hogy miből mennyit viszek be a szervezetembe, hiszen azt a kalóriamennyiséget mi bőven elégetjük.

– Párizsból hazatérve hol nyaraltatok a pároddal, s miért csak ilyen rövid ideig? Többet is megérdemeltél volna…

– Az ötkarikás játékok előtt nem mertünk semmit lefoglalni, mert nem tudtuk, hogy a Szajna vizéből kimászva milyen állapotban leszek, betegen mégsem akartunk elutazni, ráadásul ilyenkor igazán foglaltak a szálláshelyek. Végül négy napot időztünk Szerbiában, távol a világ zajától, egy tavon „úszó” faházban. Mindketten szeretjük a természetközeli helyeket. Itt volt időnk pihenni, a telefonomon sem lógtam, így sikerült olvasgatnom is. Amúgy a pszichológiával és a világháborúkkal kapcsolatos írásokat kedvelem.

– Meddig tart a pihenőd, mikor kell újra edzésre jelentkezned?

– Erről még nem beszéltünk az edzőmmel, szerintem rajtam áll, hogy ennek mikor jön el az ideje. Az nem igaz, hogy a hátam közepére se kívánnám az úszást, az viszont helytálló, hogy még nem vágyom vissza a medencébe. Élvezem a pihenést, igaz, néha előfordul, hogy nem tudok mit kezdeni magammal. Ilyenkor, a napi két tréning híján keresem a helyem, ezért a párommal és a kutyáinkkal gyakran elmegyünk strandolni, ám a vízben csak addig úszkálok, míg a négylábúakkal megmártózunk. Azért szeptember közepéig elkezdem a gyakorlásokat, már csak azért is, mert ősszel három Világkupa-fordulónk is lesz.

– Az első edzések fizikailag vagy mentálisan lesznek nehezek? Ráadásul a barátod és „állandó” edzőtársad, a párizsi harmadik Betlehem Dávid már nem lesz veled, hiszen a minap megkezdte egyetemi tanulmányait a tengerentúlon…

– Furcsa lesz nélküle, de én idesorolnám a szintén kint tanuló Sárkány Zalánt is, velük állandóan húztuk egymást a gyakorlásokon, s ez mindhármunk olimpiai eredményén meglátszott. Az első edzések a hosszabb szünet miatt fizikálisan biztosan megterhelők lesznek, de azt gondolom, hogy egy ilyen siker után az ember keresi majd a helyét az uszoda világában.

– Mennyien gratuláltak az elsőségedhez, kik voltak a „legnagyobb” nevek? Egyébiránt már csendesedik körülötted az ötkarikás „őrület”?

– Az elmúlt hetekben rengeteg üzenetet kaptam, temérdek emberrel találkoztam, mindenkinek volt egy jó szava hozzám. Gyurta Dániel, Risztov Éva és a veszprémi Kiss Balázs is köszöntött, utóbbi még „csupán” üzenetben, mivel nem tudott jelen lenni a gyárkerti fogadásunkon. Augusztus 20-án az olimpiai érmesek meghívást kaptak a Karmelita Kolostorba, onnan csodáltuk a tűzijátékot, miközben a miniszterelnök, a sportért felelős államtitkár és a MOB elnöke is odajött hozzám. Az interjúk nagy részén már túl vagyok, de a felhajtás még tart: folyamatosan kapom a megkereséseket, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban hová menjek, pedig nem szeretem körülöttem a hajcihőt, alapvetően a tömegben is idegenül érzem magam. Ha tehetem, kerülöm is az ilyen helyeket, de ez most a siker velejárója, amit viselnem kell. 

– Mellesleg hol őrzöd az aranyérmedet?

– A veszprémi otthonunkban – ahol a magyar és az olasz agarunk is vigyázz rá –, egy vitrinben van a többi érmem mellett, becsomagolva a dobozában, ahonnan csak akkor veszem ki, ha kérik, hogy mutassam meg.

– Álmodtál valaha az olimpiai bajnoki címről?

– Ha arra gondolsz, hajdanán nem azért kezdtem el úszni, hogy olimpiai bajnok legyek. Mikor elkezdtek jönni az eredmények, megfogalmazódott bennem, hogy a történet vége egyszer olimpiai dobogó lehet, majd a tokiói ezüstérmem után egyértelművé vált, hogy megszerezhetem az első helyet is. Azonban nem lettek volna álmatlan éjszakáim, ha a francia fővárosban másnak a nyakába kerül az aranyérem.

– Az a stramm királyszentistváni kisfiú, akire emlékszem a fűzfői Balaton Uszodából, lehetett volna más is, mint úszó. A történet ilyetén alakulásában szerepet játszott a magyar tenger közelsége?

– Nem sportoltam előtte mást, az úszás volt az első sportág – és gyaníthatóan az utolsó is –, amit komolyabban űztem. Gyerekkoromban sokat jártam a fűzfői nagymamámnál, illetve az itteni strandon. A vízparton való időzés akkor vált az életem részéve, és ez ma sincs másként.

– Az elején tényleg nem élvezted a hosszútáv-úszást?

– Az első nyílt vízi viadalom 2014-ben volt, egy füredi Európa-kupa-futammal egybekötve, az nagyon nem úgy sikerült nekem, mint ahogyan azt elterveztem. Nem éreztem jól magam a vízben, nem élveztem a „lubickolást”, alig vártam, hogy vége legyen az erőpróbának. Mondtam is utána, hogy köszönöm, én ebből többet nem kérek, ám az edzőm és a szövetségi kapitány jelezte: nem eszik annyira forrón a kását, próbáljam ki magam máskor is. Később persze ráéreztem az ízére, és kiderült, hogy minden megvan bennem ahhoz, hogy jó hosszútáv-úszó legyek – így például a tájékozódóképesség, a monotóniatűrés és a kitartás. Eleinte persze különös volt, hogy a vízből ki kell emelni a fejet, s mivel nincsenek kötéllel jelölt pályák, az ellenfelek hozzád is érhetnek.

– Diákként szerettél tanulni?

– Az értesítőmben rendszerint jó jegyek sorakoztak, a veszprémi Dózsa-iskolában, majd a Lovassy-gimnáziumban sem volt panasz a mutatóimra, jóllehet otthon ritkán ültem a könyveim felett. Inkább azt mondanám, hogy jó eszem volt, ami a tanórán elhangzott, az megmaradt a fejemben.

– Maholnap pedig végzel a Pannon Egyetemen. Ha már itt tartunk, hogy állsz a diplomamunkáddal?

– Már csak a szakdolgozatomnak kellene nekiállni, aminek a címe: Lakóépületek energetikai elemeinek méretezése. Noha már sok mindent összegyűjtöttem hozzá, az előző félévben sem veselkedtem neki, pedig a terveimben volt. Hiszem, hogy csak nekiállni nehéz, és utána menni fog. Megpróbálok napi egy-két órát rászánni, hogy a szeptember végén kezdődő félév végén leadhassam, és mehessek záróvizsgázni. Egyszerűen nem lehet nehezebb, mint Párizsból aranyérmesként hazatérni.

– Mi jár az ember fejében két óra úszás közben? Van ennél magányosabb sportág?

– Leginkább a versennyel törődöm, hogy hol vannak a többiek, hol helyezkedem el a mezőnyben, milyen pozíciót tartsak, vagy mit kellene tennem az esemény hátralévő részében, hogy előrébb kerüljek. Persze akadnak pillanatok, mikor elveszítem a fókuszt, például kifigyelek a partra, de ezek csak másodpercek, mert váltok is vissza a versenyre, ami azért nem egy „one man show”, hiszen ott vannak a riválisok is.

– Párizsban mikor érezted azt, hogy ebből érem, mi több, diadal is lehet?

– Először az ötödik kör elején gondoltam arra, hogy dobogóra állhatok, addig ugyanis sokat vezettem, többen is leszakadtak az élbolyból, míg az elsőség lehetősége az utolsó körre fordulva jött elő. Az volt bennem, ha a sodrásnak megfelelő irányban elsőként fordulhatok a fal mellé, akkor visszafelé, sodrással szemben remek esélyem lesz az aranyéremre, mert ott már művészet előzni.

– A számmisztika mára fontos szerepet játszik az életedben, honnan ered mindez?

– A párom „fertőzött” meg vele, ő korábban is foglalkozott ilyen dolgokkal. E tekintetben sokat adok a megérzéseire, így mikor közölte, hogy a 19-es rajtszám kapcsán nagyon jó sejtései vannak, magyarán jót jelent a szám, megnyugodtam.

– Az újabb aranyérem megváltoztathat bármiben is, lehet más az életed, vagy ugyanaz a srác maradsz?

– Egyelőre nem érzem ennek jelét, noha sokan mondják, hogy a párizsi diadallal több lettem. Legyen igazuk, de én akkor sem fogok magamtól, a sikereimtől elszállni, ha mégsem így lenne, akkor a feleségem vagy a felkészítőm biztosan fejbe kólint, hogy térjek észhez. Most inkább erős elégedettséget érzek. Ellenben néhány új tetoválással gazdagodhatok a közeljövőben: a kutyáink is nemrég kerültek fel rám, és a felkaromon is gyarapodott a varrások száma. Hogy hol és mikor lesz ennek vége, azt nem tudom, embertípustól függ, ám egyszer biztos lesz megállj. Bizonyos értelemben féloldalas vagyok, hiszen valamennyi tetoválásom a jobb oldalamat díszíti.

– Az olimpiai elsőség életed csúcspontja, vagy adódhat élmény, ami felülírja?

– Azért nem szeretnék úgy meghalni, hogy nincs gyermekem… Ameddig pedig sportolok, addig mindent beleadok, nem szándékozom csak úgy lézengeni az uszodában, mert úgyszólván egész életemben ezt csináltam. Egyelőre érzem magamban a tüzet, hogy továbbra is harcoljak a legjobbakkal, ehhez rendelkezem kellő motivációval, hiába nyertem meg mindent, amiről egy hosszútáv-úszó álmodhat. Ez persze nem jelenti azt, hogy a következő seregszemléket kisujjból kirázva hoznám, de ami a lényeg: eztán is megvan bennem a szeretet az úszás iránt. Nem vitás, most vagyok a csúcson, s addig csinálom ezt az egészet, amíg van értelme. A nevem aligha fog valaha is szerepelni a futottak még mezőnyében.

– Szokolai László mesteredzővel tökéletes összhangban dolgoztok, minden döntést közösen hoztok meg?

– Igen, ő nekem valahol egy apafigura, neki pedig szerintem valahol a negyedik gyermeke vagyok. Kiskoromtól fogva ismerem, lassan másfél évtizede dolgozunk együtt, mindketten sokat láttunk, tapasztaltunk a másikból. De talán tudunk még újat mutatni, mondani egymásnak. Nélküle, a veszprémi műhely nélkül aligha juthattam volna fel a csúcsra, hiába is gondolom azt, hogy valószínűleg tehetséges vagyok.

– Futhat be hozzád olyan ajánlat, hogy egyszer a királynék városának hátat fordíts?

– Erre a kérdésre nem szeretnék válaszolni.

– Hűha, nagyon sejtelmes vagy…

– Szakmailag máshol nem kaphatnék többet, ám egy sportoló karrierjében megkerülhetetlen tényező az anyagi oldal. Maradjunk annyiban, van máshonnan is ajánlatom.

– Lesz még folytatás, egyáltalán mennyi lehet még a testedben?

– A szervezetem nem jelez, így az elkövetkező három évben biztosan versenyzem, már csak azért is, mert 2027-ben hazánk rendezi a vizes világbajnokságot. Akkor 30 éves leszek, onnantól pedig csak egy karnyújtásnyira van a 2028-as Los Angeles-i olimpia.

– Mivel keresed majd a kenyered, ha pontot teszel a pályafutásod végére?

– Sok mindenen gondolkodtam már, nemrég megfordult a fejemben a sportdiplomácia, de valami üzletet is szívesen csinálnék, így foglalkoztat egy kondicionálóterem vezetése is. Jelenleg azt prognosztizálom, hogy nem a villamosmérnöki pálya lesz a befutó, de az életben sok minden előfordulhat…