2024.09.05. 16:00
Idegenben folytatná a jó szériáját a Futsal Veszprém
A futsal NB I 4. játéknapján Fehér Zsolt együttesére hosszú utazás vár, ugyanis a Berettyóújfalu otthonában lépnek pályára a bajnoki pontokért. A veszprémiek remekeltek az első fordulókban, és a tabella éléről várhatják az összecsapást.
A bakonyiak nagyszerűen kapták el a bajnoki rajtot, a nyitányon az MFA-t győzték le 8-0-ra, majd a DEAC ellen ünnepelhetek 6-0-s sikert. A legutóbbi játéknapon a sereghajtó Rubeola FC-t múlták felül 8-1-re. Három forduló után tehát hibátlanul áll a Veszprém a tabella élén kilenc egységgel.
Az MVFC Berettyóújfalu ugyan veretlen még a szezonban, de öt ponttal a hatodik helyen állnak. Az első fordulóban a Nyíregyházával játszottak 2-2-es döntetlent, majd a TFSE-vel vívtak egy gólzáporos mérkőzést, ahol három góllal nyertek (7-4). A legutóbbi fordulóban a DEAC ellen hazai pályán egy pontot tudtak szerezni.
Az előzetes esélyek tehát a Veszprém mellett szólnak. Már az első fordulótól kezdve hatékonyan működik a támadójáték, és a védekezésre is nagy hangsúlyt fektet Fehér Zsolt együttese. Mi sem bizonyítja jobban, hogy idén eddig csak egy gólt kaptak a vármegyeszékhelyiek.
Az MVFC Berettyóújfalu-Futsal Veszprém bajnoki találkozó pénteken 19 órakor veszi kezdetét a Pálfi István Rendezvénycsarnokban.