Tempós pálya, gyors körök

2024.06.19. 09:00

Szlalomverseny az aréna parkolójában

A Szlalom Racing Szabadidősport Egyesület által fémjelzett Dunántúli Szlalomkupa pontgyűjtő szlalombajnokság versenyzői a Bakony Rally Autósport Egyesület által rendezett májusi bakonyszentlászlói verseny után érkeztek június 9-én a Veszprémi Arénához, ahol az idei hatodik futamra került sor.

Veol.hu

A Veszprém-szlalom bajnoki fordulót a Temesvári & Temesvári Szlalom Sport Egyesület és a Szlalom Racing Szabadidősport Egyesület rendezte az aréna parkolójában. A helyszín jól ismert, azonban a nyomvonal ezúttal is tartogatott újdonságokat, hiszen mindig kitalálnak valami újat a rendezők.

Pathy Dániel és Trabantja az abszolút első hely felé száguld
Fotó: Szlalom Racing Szabadidősport Egyesület 

A veszprémi versenyre a változékony, esős időjárás megemberelte magát, így nyári meleg kényeztette a kilátogatókat. A hatvanöt pilóta most a megszokottnál tempósabb pályán mérhette össze tudását, ahol három mért kört kellett teljesíteni, amiből az egy legjobb idő összege adta a végeredményt. A rendezvény gördülékenyen zajlott, csak kisebb műszaki, vezetői hibák, padkával való találkozások tarkították a versenyt, szünetet csak a körök végén, a sportbírói jegyzőkönyvek összeszedése miatt tartottak.

A díjkiosztón az alábbi eredmények alapján rangsorolták a versenyzőket: a dobogó abszolút első és második helyére két veszprémi pilótát szólítottak Pathy Dániel és Ender Attila személyében, akik mellé harmadikként az ajkai Váry Kovács Gergő léphetett fel a dobogóra.

A dobogón az abszolút győztesek Fotó: Szlalom Racing Szabadidősport Egyesület 

A kategóriaküzdelmekben a következő eredmények születtek. Széria N1: I. Pleiveisz Tamás, II. Kaphegyi Péter. Széria N2: I. Mulicz László, II. Varga Zalán, III. Hatta Zoltán Dániel. Széria N3: I. Kuti Béla, II. Vasi Viktor, III. Rozs Tibor Ádám. Épített A1: I. Pathy Dániel, II. Pathy László, III. Manzéger Ákos. Épített A2: I. Szollár Norbert, II. Libinyi Martin, III. Galba Dávid. Épített A3: I. Papp Krisztián, II. Petrovics Gábor, III. Jakab Armand. Hátsókerék-hajtás H1: I. Obermajer András, II. Osváth Balázs, III. Hamvasi Tamás. Hátsókerék-hajtás H2: I. Ender Attila, II. Bodor Balázs, III. Kulifay Dénes. Hátsókerék-hajtás H3: I. Váry Kovács Gergő, II. Radics Ákos, III. Tőzsér Martin. Junior: I. Osváth Máté. II. Krámli Ádám, III. Szántó Zsombor Zoltán. Proto: I. ifj. Szabó Zsolt, II. Szabó Zsolt, III. Dudás Péter. Gokart: I. Mészáros Attila, II. Fejes Zsolt.

A Dunántúli Szlalomkupa következő pontgyűjtő futamára július 6-án Pécs belvárosában kerül sor a  II. Pécsi Autósport Fesztivál keretében, melyet a Pécsi Szlalom Team rendez majd. Ezek után nyári szünet következik a szlalomversenyek szerelmeseinek, s majd szeptemberben, a bakonyi bajnokság futamán folytatódik a DSZK bajnoksága is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában