Pici, de végigveri a világot – Bécsi Nikolett bárki ellen ki mer állni

Év elején Európa kupát nyert, nemrég megrendezett Kickbox világkupán egyéniben harmadik, a taekwondo-világbajnokságon csapatban első helyen végzett és nem tervezi ennyinél megállni. A kezdetekről, a versenyekről és terveiről most őt és edzőjét Vajky Lászlót kérdeztük.

Gyerekkorod óta sportoltál, de korábban a kézilabdával foglalkoztál. Miért váltottál a taekwondora?

Bécsi Nikolett: Hétéves koromban kezdtem kézilabdázni, három évvel később következett a taekwondo. A környékbeli nagy srácok erre a sportra jártak, így engedtek el velük a szüleim. Egy ideig párhuzamosan vittem a kettőt, de négy év után már sok volt és a küzdősport mellé tettem le a voksomat. Egyszerűen jobban illik hozzám ez a sportág. Az is közrejátszott, hogy ekkoriban kerültem el Herendről Balatonfűzfőre, kollégiumba és megismertem a leendő edzőmet. Egyre több időt és energiát fektettem a sportba, körülbelül két évvel később indultam először versenyen. Az első célom az volt, hogy megszerezzem a fekete övet, mert ezzel nyílik meg az út az olyan rangos versenyek felé, mint az Európa- vagy a világbajnokság. A versenyzés miatt azóta, immáron 12 éve, sem volt időm magasabb övre vizsgázni.

Vajky László: Ebben a sportágban nagyon sok tehetséges ember van, de a többség egy bizonyos szintnél tovább nem jut el. Nikin láttam, hogy élvezi, amit csinál és hajnalodó is rá áldozni időt, energiát és pénzt is. Pár évvel ezelőtt leültünk és megbeszéltük, hogy merre induljunk el, mert hiába kitartó és tehetséges valaki, az csak a nulladik lépcsőfokot jelenti. Elkezdte a kick-boxot is, párhuzamosan csinált a két sportágat. Kísérletképpen összeállítottunk egy versenynaptárat, ami húsz-huszonkettő indulást jelentett abban az évben. Ebből kettő volt magyar bajnokság, a többi nemzetközi verseny volt. A végén újra leültünk és átbeszéltük mit kell alakítanunk, változtatnunk a továbbiakban a ruhától az imidzsig mindent. Ezt a mai napig így csináljuk.

Idővel jöttek az eredmények is.

B.N.: A kezdetek kicsit döcögősen indultak „sok könny és veríték” – néha szó szerint -, szinte mindenből kellett a saját káromon tanulnom. Az egyik Európa-bajnokságon például folyamatosan estem-keltem és nem értettük ennek az okát. Beletelt egy kis időbe mire rájöttünk, hogy egyszerűen túl nagy rám az S-es vagyis a legkisebb lábvédő és annak a csúszkálása okozza a problémát. Beszereztünk egy gyerekvédőt, amit azóta is használok.

Sokat jelent az, hogy a többi versenyzőtől is pozitív visszajelzéseket kapok. Volt olyan ellenfelem a román válogatottból, aki többszörös Európa- és világbajnokként megjegyezte, hogy szereti nézni, ahogy török, mert kevesen végzik el ennyire gyorsan és pontosan a gyakorlatot.

V.L.: Nikinek nem a legjobbak az adottságai a küzdősporthoz. Ez igazolódott a Sportkórházban végzett antropometriás mérésekből is, ami megállapította, hogy Niki alkatilag egyáltalán nem alkalmas erre a sportágra, neki az autóversenyzés esetleg a cselgáncs lenne jó. Nikit szó szerint fel kellett építeni stílusát külön kellett kialakítani. Szerény, kicsi és kitartó ezek a legfőbb erényei. A kicsi – versenysúlya 49 kilogramm, 153 centiméter magas – azért jó, mert ha valamit jól csinál az sokkal feltűnőbb, mintha egy nagyobb darab vagy magasabb lány végzi el ugyanazt a gyakorlatot, ahogy ez versenyen erőtörés és küzdelem versenyszámban többször is. Így már a sportágon belül beleégette magát a köztudatba.

Az első áttörés akkor következett be, amikor sikerül szponzort szereznünk neki és ő képes volt élni ezzel a lehetőséggel. Sokaknak ez nem sikerül, annak ellenére, hogy jó adottságokkal rendelkeznek.

Kiemelkedően szerepeltél a világkupán, hogyan érezted magad a versenyen?

B.N.: A világkupa bronzérme számomra felér egy győzelemmel, mert nagyon jó meccset vívtunk. Azt tudni kell, hogy a küzdősportban azzal becsüljük meg a leginkább egymást, ha mindketten a legjobb tudásunk szerint, mindent beleadunk. Szerintem ez az, ami fontos egy versenyen.

Öt versenyszámban indultam a világbajnokságon, a körülményekhez képest jól összetudtam szedni magam, köszönhetően sportpszichológusom Lénárt Ágota jó néhány éven át történt rendszeres önzetlen segítségének, de a bajnoki szinthez ez most kevésnek bizonyult. Ahhoz, hogy valaki a legjobb legyen szükséges a megfelelő erő, gyorsaság és pontosság. Utóbbi kettő bennem is megvolt, csak az erő volt egy picit kevesebb a szükségesnél abban a pillanatban.

V.L.: A világkupán az első nap nagyon rosszul indult, de sikerült összeszednie magát és az elvárhat teljesítményt nyújtania. Nyilván szükséges valamennyi szerencse is, mert ezen a szinten már csak a kiemelkedő sportolók indulnak. Igazából ezek a versenyek kicsit tudathasadásos helyzetek, hiszen az összecsapás előtt barátkoznak, beszélgetnek, de amint fellépnek a pástra nagyon kemények egymással. De nem ellenségek hanem, ahogy elindul a menet ellenfelekként állnak egymással szemben.

Izgulsz, amikor kimész a pástra?

B.N.: Egyre kevésbé. Amikor elkezdtem versenyezni, volt rá többször is példa, hogy az idegesség miatt szakmai szóval élve, „lefagytam, rontottam a formagyakorlatot, vagy csak egyszerűen elfogytam és vesztettem pontokat. Ahogy egyre több versenyen indultam, megtanultam kezelni ezt az érzést és már könnyebben tudok a feladatra koncentrálni. Igazából a küzdősport erre is kiváló volt, segítésével az élet más területein is jól küzdöttem le a gátlásaimat és növeltem a magabiztosságomat.

A koncentrációm is egy olyan szintre fejlődött, hogy ma már képes vagyok mindent kizárva csak az adott versenyszámra fókuszálni.

Már az ellenfelek miatt is kevésbé izgulok, a versenyek során szinte mindenkit megismertem a sportágból és baráti szinten kommunikálok a többi nemzet indulójával is, legyen az Ukrán vagy Új-Zéland sportolója.

Mit jelent számodra a taekwondo, hogyan befolyásolta az életedet?

B.N.: A hétköznapi életemhez is sokat hozzátesz a sport: sokkal bátrabb vagyok a döntéseiben, emellett rengeteg élményben van részem. A saját képességeim fejlesztése mellett, hetente kétszer saját klubomban az egyik veszprémi iskolában tartok edzéseket gyerekeknek és velük is edzek. Ezek az órák rengeteg energiát és plusz löketet adnak nekem, ahogy látom hogyan fejlődnek és mennyire szeretik a sportot. Aktívak, ügyesek és persze az is jól esik, hogy bíznak bennem és hallgatnak a tanácsaimra. Amúgy meg magamra emlékeztetnek és a lehetőségeik is hasonlóan adottak, amiben remélhetőleg tudok segíteni, legalább előttük járva a saját kézzelfogható példámmal.

V.L.: Persze ez Nikinek azt jelenti, hogy reggel hatkor felkel, elmegy dolgozni, majd edzést tart, utána egyénileg gyakorol, így megy szinte minden napja este tízig. A csúcs az volt, amikor három műszakban dolgozott és közben hetente tizenhat edzése volt. Amit ha kiszámol az ember szinte bele sem fér a 168 órába, de ha a napi két edzést és a hétvégi egész napi tréninget tekintjük az ebédszünetekkel, akkor már össze áll a kép. Előfordult, hogy az éjszakás műszak után ment versenyezni, ráadásul a számok elhúzódása miatt délutánig várt a sorára, nem egyszer lépett pástra éjfél után és ezt követően másnap kilenc órakor. Nem volt egyszerű helyzet, de mégis kiválóan teljesített.

Jó látni mennyire könnyedén megy neki az edzéseken a gyerekkel való kommunikáció, érti a nyelvüket.

Az edzések mellett, ráadásul nemzetközi szinten bíráskodik is. Erre azért van szükség, mert egy bizonyos színt fölött a versenyzőnek tisztában kell lennie azzal, mit látnak a bírok kívülről. Ezt pedig bele tudja építeni a saját küzdelmeibe is.

Téged már sokan példaképnek tartanak, de neked van valaki akire felnézel?

B.N.: Talán egy ukrán versenyzőt, Katya Soloveyet emelném ki. Lenyűgöz, hogy mennyire jó a küzdelemben mégis nagyon szerény, kedves ember. Az első pillanattól segítőkész volt, több tanácsot is kaptam tőle, a mai napig baráti a kapcsolatunk.

Volt olyan ellenfeled, akitől megijedtél?

B.N.: Régebben több ilyen helyzet is volt, viszont ma már a csapatküzdelemben én megyek a legnagyobb, legerősebb ellenfélre. A dologhoz hozzátartozik, hogy egy ideig taekwondo mellett párhuzamosan kick-boxra is járok és ott hozzászoktam, hogy nálam nagyobbakkal küzdjek. Alapvetően úgy tartom, hogy az én súlycsoportomban, a mínusz ötven kilogrammban vannak a leggyorsabbak, legjobbak. Ez nagyon ösztönöz, folyamatosan azon vagyok, hogy minél gyorsabb legyek, minél többet adjak bele az összecsapásba. Ha látok valakit meccselni közülük, már azonnal azon járnak a gondolataim, hogyan lehetne legyőzni a másikat.

V.L.: Niki ki mer állni már bárki ellen, ráadásul a nagyobb versenyzőkkel is elbír, mert az ő fejmagasságukat is megtudja rúgni.

Azért ez nem mindig ilyen könnyű, rengeteg munka áll mögötte, hogy a megfelelő taktikát válassza ki az adott ellenféllel szemben.

Az utóbbi években szorgalmasan gyűjtöd a jobbnál jobb versenyeredményeket. Van olyan cím, amire nagyon vágysz?

B.N.: A fő cél természetesen, hogy az Európa- és a világbajnokságon meglegyen az első vagy a második hely a törésben és a küzdelemben is. Ettől függetlenül, ha sikerül azt a teljesítmény kiegyensúlyozottam nyújtanom, amit az edzéseken, beleépítve mindig az új dolgokat, akkor már nyertesnek érzem magam.

V.L.: Ha pontosan azt tudja telesíteni, amit az edzéseken megcsinálunk, akkor az eredmény előbb-utóbb magától is jönni fog. Nem a címeket kell hajszolni, hanem elégedetten és kételyek nélkül jönni le a pástról. Niki egy igaz taekwondos, aki formagyakorlatozik, küzd és tör egyszerre, ráadásul mindezt világszínvonalon. A kezdetektől ez volt az irányvonalunk, így raktuk össze az edzéseket és fejlesztettük a képességeit.

Célok mindig vannak, addig érdemes csinálni ameddig az ember élvezi. Ő ebben kiteljesedett, a versenyekre már régen barátok közé, ismerősként megy. Akik most ellenfelei, sporttársai, nemsokára edzők lesznek, ezért is figyelik egymás munkáját, teljesítményét.

Milyen versenyre készültök most?

B.N.: Idén nyolc versenyen vagyunk túl, legutóbb Romániából hoztunk el hat aranyat. Úgy döntöttük, most egy kicsit pihenek, de persze a törések gyakorlása most sem maradhat el. Szeptembertől viszont újra teljes gőzzel készülünk az Európa-bajnokságra.

Igyekszem a pozitív részét nézni a dolgoknak, így van ez a szponzorációval is. Többen is támogatnak, de előfordul, hogy saját zsebből kell kipótolnom a versenyekre való kijutás díját. Nem kis összegekről beszélünk, egy indulás gyakran többszázezer forintra is rúghat. De inkább ebbe fektetek be, mint másba. Nekem ez egy életvitel, ami rengeteg jó érzéssel és élménnyel jár.