Lassulások, gyorsulások, bevonzások

November 11.

Érdekes, hogy csak ma esett le. Holott élénken foglalkoztat a szinkronicitás, néha belepillantok a numerológia rejtelmeibe, a 11:11 pedig zavarbaejtően gyakran jelenik meg az életemben. Ránézek az órámra, annyi. Bekapcsolom a számítógépet, szintén. Elfordítom a slusszkulcsot, dettó. Kezdek álmosodni, mennyi lehet az idő? Na mennyi? Mostantól persze, hogy mindezt leírom, nyilván ontja majd az algoritmus, és megjelenik a képernyőn Panenka tizenegyese is. Persze, elég lenne csak gondolnom rá, akkor is így lenne. Rá is írtam hát a Garázsmenet borítóján Géza saválló autóbuszának rendszámtáblájára. Padlógázt a spirituális ébredésnek, energiát az új kezdeteknek! Vannak, akik szerint mindez marhaság, sőt véletlen. Szerintem meg véletlenek nincsenek, legfeljebb azt a pillanatot nevezhetjük véletlennek, amikor Isten véletlenül félrenéz. Szóval mindezek ellenére idén vettem észre először, hogy a Márton-nap bizony 11:11, a javából. Valószínűleg elterelte a figyelmemet az újbor, és csak a libára tudtam gondolni meg-megállva, meg arra, hogy már megint nem lehet sehol nyakbőrt kapni a környéken, és a zsiráfét reggelre sem tölteném meg.

November 12.

Valószínűleg sokan emlékeznek még arra a napra is, amikor „bemondta a rádió”, hogy zűr támadt Csernobilban. Akkor persze már régen megtörtént a sajnálatos esemény, csak éppen sumákoltak, lapítottak és hazudtak reggel és este, pedig akkor már benne jártunk a Gorbacsov-érában, volt glasznoszty és persztrojka rogyásig, ám a megszokás nagy úr. Hagyták hát, hogy vidáman ugrándozzunk az esőben, csipegessük a salátát, mert az egészséges, és sugározzon rólunk és belőlünk a jókedv. Maga Gorbacsov tizennyolc nappal a robbanás után beszélt először a katasztrófáról a Vremja című televízióműsorban, és biztosította a polgártársakat, hogy a Szovjetunió ura a helyzetnek, akárcsak Schwarzenegger a gépjárműnek, és semmit sem rejteget, sőt, dalolva működik együtt a nemzetközi szakértőkkel. Azóta sokan feldolgozták a történteket, oroszok, amerikaiak, ki-ki a saját látószögéből és érdekei mentén, különféle műfajokban és színvonalon. 

Itt jegyezném meg váratlanul, hogy teljesen hidegen hagynak a képregények, most is csak kettőt várok izgatottan, az 1984-et és a Nick Cave munkásságát bemutatót. Na de komolyan. Általánosságban véve megálltam Snoopynál és Garfieldnál és a Korcsmáros-féle zseniális Rejtő Jenőknél, aztán a felnőtté válás rögös útjára léptem. Mindezek ellenére gyorsan végeztem Matyás Namai Csernobil, Az atomváros bukása című képregényével. Nyilván a tagadhatatlanul hézagos műfajismeretem miatt a szerzőről semmit nem tudok, a művet a Cseh Köztársaságban adták ki először, magyarul a figyelemre érdemes Troubadour Books gondozta egy Marcus Aurelius és egy Charles Bukowski között. Ami mindenesetre szerteágazó érdeklődésről tesz tanúbizonyságot és hatásos gyógymód kockulás ellen. A rajzok nagyon jók, a szöveg informatív, és azért is szimpatikus, mert az áldozatokra koncentrál, az úgynevezett kisemberekre, a hétköznapok hőseire, a családokra, a gyerekekre és az állatokra, akik és amik szokás szerint elvitték a balhét. Mert mindig ez van, lásd még 9:11, de az már egy másik számsor.

November 13.

Az irodalomban és a filmművészetiparban viszonylag gyakori, hogy egy könyv alapjaiban változtatja meg a főhős(ök) életét. Rábukkan, olvas, utazik, általában ez a sorrend, és ha még egy nő és némi misztikum is keveredik a történetbe, az olvasó azon kapja magát, hogy beszippantották. Már amennyiben a szerző jól végezte dolgát. És Pascal Mercier (eredeti nevén Peter Bieri) igen jól megírta az Éjféli gyors Lisszabonba című regényt, olyannyira, hogy néhányan máris modern klasszikusként emlegetik, miközben a műből elfogyott vagy két és fél millió példány. A tavaly Berlinben 79 évesen elhunyt svájci író és filozófus főszereplője, egy berni tanár egy portugál nyelvű könyvet kezd el szótár segítségével olvasni, és annyira belegabalyodik, hogy otthagyja állását, elvonatozik Lisszabonba és nyomozni kezd a szerző után. Felkutatja a családját, a barátait, az ellenségeit, és miközben kirajzolódik a kép, saját magával is elmeccselget. 

Mercier azután kezdett irodalommal foglalkozni, hogy elege lett a menedzserszemléletű tudományos és akadémiai életből, és írt is gyorsan öt regényt. Kritikusai némi malíciával a szív, a bánat és sok sors írójának nevezték, de ez az olvasókat egyáltalán nem érdekelte. Wellnessirodalom ide vagy oda, az Éjféli gyors bejött az ezerfejűnek.