Lovasbemutató szablyákkal

2024.08.18. 14:00

Cseh Tamás tiszteletére plédet terítettek a fűbe, arra ültek le zenélni, énekelni (képgaléria, videó)

Ha azt mondtuk, hogy Cseh Tamás, akkor azt felelte: légy ma gyerek! Ez jutott eszébe először a neves zeneszerzőről, énekesről az Énekmondók emlékezetén az egyik résztvevőnek. Szerinte a művész szellemiségét megidéző rendezvény jó ürügy arra, hogy csak úgy leüljünk a földre, egy plédre és énekeljünk, zenéljünk.

Rimányi Zita

– A népzene szerelmese vagyok és ezen a rendezvényen Cseh Tamás emléke mindannyiunkat arra biztathat, hogy a magunk kedvére énekeljünk, a zene ugyanis éltet, lelkesít, ahogy a neves énekmondó is tette, aki ugyanakkor a csendet is különlegesen tudta megmutatni. Segített megfogalmazni azt a világot, ami körülvett minket és így jobban észrevehettük, másképp tekinthettünk rá. Jobban meghalljuk a madár hangját, ha tudjuk a nevét, könnyebben észrevesszük sétálás közben a virágot, ha ismerjük. Cseh Tamás, a hangja elkísért minket, belenőttünk abba, hogy hallhattuk megzenésített világlátását – mondta el Takács Krisztián, akinek zenéléséhez énekkel csatlakozott Szentkereszti Judit szombaton a bakonybéli Szent-kútnál.

A Cseh Tamás tiszteletére rendezett esemény jó ürügy arra, hogy csak úgy leüljünk a földre, egy plédre és énekeljünk, zenéljünk – így véli Takács Krisztián
A Cseh Tamás tiszteletére rendezett esemény jó ürügy arra, hogy csak úgy leüljünk a földre, egy plédre, és énekeljünk, zenéljünk – így véli Takács Krisztián
Fotó: Rimányi Zita/Napló

Az Énekmondók emlékezete már tízéves, az elmúlt évtizedben a Tamásnak oly kedves, ezeréves múltú helyszínen, az erdő ölelte kápolna közelében felállított színpadon a régmúlt és a kortárs zenét is megidézték, akárcsak idén. A fellépők így tisztelegtek zenésztársuk előtt, aki korának énekmondója volt.

A Salföldi Kopjások lovas bemutatója a bakonybéli Szent-kútnál
A Salföldi Kopjások lovasbemutatója a bakonybéli Szent-kútnál
Fotó: Rimányi Zita/Napló

A művész és az indián közösség által képviselt értékeket – a természet- és hagyománytiszteletet, a bátorságot, az összetartást – ma élő formájukban jelenítették meg a szombati programokon a szervezők. A Salföldi Kopjások lovasbemutatóján elhangzott, hogy a történelmi múltidézéshez álomszerű fantázia, beleérző képesség is kell. 

Közben a mezőn léptettek a régi vitézek öltözetét viselő hagyományőrzők, kitűntek környezetükből. A mai katonák inkább igyekeznek a terephez igazodni ruhájukkal, ám a régi világ eszményének a lovagias kiállás számított, a nyílt sisakos küzdelem. A kapitányi fehér toll pedig messziről látszott a zöldben és a sisakon megcsillant a napfény. A legények se bújtak el az ellenség elől. Gyakorolták vágtában szablyával a célzott vágást, egy törökre hasonlító bábut lefejezve. A szablya hajlított kardtípus, így nagyobb lehet a vágás ereje és a magyarok a szablya csuklóból mozgatásának voltak a mesterei.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában