Az Uránvárostól a westernfüttyig

Június 18.

Kedves Tamás! A hosszú hallgatásért, elmaradt leveleimért már megbocsáss. A mostani apropót az szolgáltatja, hogy mindjárt indulnak az indiánok a Bakonyba. És ott nyilván  megidézik majd Füst a szemében halhatatlan szellemét is. Aki te voltál. Aki te vagy. 

De támadt itt egy másik ürügy is, kiváló alkalom. Két lemezed is megjelent az elmúlt hónapok során, és ezek nekem is jócskán tartogattak meglepetéseket. Holott azt hittem, mindent tudok rólad, már ami a dalaidat illeti. Most majdnem azt írtam, ,,illetöleg”, mert megszólalt a hangod a fejemben, az Illegalitásból. Ez egyébként elég gyakori. Szóval, az egyik mindjárt egy tripla lemez, a Cseh-Víg album, benne három vynil, Cseh Tamás–Bereményi Géza-dalokkal Cseh Tamás és Víg Mihály előadásában. Kolosszális. Az Uránbányászok nekem újdonság, mentségemül szolgáljon, hogy 76-ban gyerek voltam még. Az a vége a hat oldalnak, hogy Ne higgy az énekesnek. Na persze mi úgy hittünk neked, mint senki másnak. De erről a gyöngyszemről már írtam. Jöjjön hát a másik, a Cseh Tamás Western dalok. Képzeld, ezeket sem ismertem. Jó, a Lee Van Cleef kivételével, az az egyik kedvencem, hátat a falnak és megdögleni, vagy nem megdögleni, kinek miként tetszett jobban. Még egy mentség, ezek a dalok a hatvanas években születtek, és akkor még gyerekebb voltam. Aztán pedig valahogy hanyagoltad őket. Gyanítom, hogy Hanák Gábor áshatta elő ezeket, mert a Hanák történész is és jó fej is, valamint ért hozzád. Van archívumod is. Abban van egy kézírásos üzeneted Bereményinek a sapkában érkezett hetvenes évek elejéről, amikor feszt cetliztetek. Idemásolom, mert jellemző, kedves és vicces, ugyanakkor utal az indián-cowboy világodra. Kisfiam, Gézukám – csak így. Eddig megúsztad, hogy szitává lőjelek, de ez az idő most elmúlt. Nyomban tésztaszaggatót gyártok belőled, ha : 1. Holnap 1/2 9-re nem vagy ott a 25.-ben próbán. 2. Vagy nem hívsz fel ma este anyánál, 659-517. 3. Vagy nem vársz meg itt, vagy az Izolabellában, hogy holnap együtt induljunk. Nos választhatsz. Egyúttal figyelmeztetlek arra is, hogy veszett, vérszomjas magányos farkas vagyok, nem ismerek kegyelmet. Mosolygó. Eddig a levél. Emlékszel? 

Van a borítóban egy melléklet, dalszövegekkel, pompás fotókkal. És egy szöveg is, abban ezt olvasom. ,,Aki nyáron indián a hegyekben, abból télen a városban pisztolyhős lesz, huszártiszt, Neszambria boldogtalan uralkodója, vagy bármi más, lényeg, hogy éber tudjon maradni valahogy ebben az unalmas, rossz álomban. Tehát most épp westernhős…” Azt hiszem, Tamás, az én generációm, ez a nem sokkal utánatok jövő volt az utolsó, amelyik még Cooperen, Karl Mayon nőtt fel. Mobiltelefonnal nem lehet totemoszlopot faragni. Vagy ahogy te mondod, és ezt is ezen a belső borítón olvasom most: ,,Akkor volt jó, mikor még indiánok voltunk… Én a Kocsisréten átkiáltottam a Sisának, hogy lenni egész népemmel fa mögött, titokban.” Így.

Elárulok neked valamit, Tamás, annál is inkább, mert már elévült. Gyerekként mogyoróvesszőkből íjakat készítettünk, a nyílvesszők végeit bekentük szurokkal, az arcunkat festékkel, hadiösvényre léptünk, és az éj leple alatt kiosontunk a prérire. Apró fények gyúltak. Aztán nagyobbak. Akkorák, hogy a szomszéd falu önkéntes tűzoltóegylete lánglelkű harcosainak is hamarost feltűnt az égő szalmabála. Simán belefértünk volna valamelyik Gojko Mitic-filmbe. Szegény anyám. 

Aztán valahogy csak felnőttünk, és most itt szerethetem ezt a lemezt. Még nem fújom kívülről, de jó úton járok. Tetszenek a korai rock and rollokra emlékeztető futamok, a shadowsos beütések, azt viszont ügyesen titkoltad előlem, hogy benned egy Ennio Morricone is elveszett. 

Mi van még? Ja, megjelent egy könyvem, novellák álltak össze egy történetté, és a fiad készítette hozzá/bele az illusztrációkat. Van ebben valami szívet melengetően sorsszerű. Zene és rajz ment tehát tovább szépen, apáról fiúra, mint a tudás az indiánoknál. A világ meg közben még kacifántosabb, mint amikor voltál benne, nem is akármilyen szereplő. Úgy valahogy, ahogy a lakota indián imát mondtad. ,,Azt mondják mindig, mindig : a föld csak tűr, mindent kibír. Igen, így van, igen. A föld mindent elbír. Mindig, mindig.” 

Uff, hau: Sünökkel Alvó.

Hegyi Zoltán
[email protected]