Reflectopia fényművészeti kiállítás a veszprémi Csikász Galériában

Akarásról szó sincs, gondolatébresztési kísérletről, befelé irányuló felfedezőútra csábításról annál inkább. A Művészetek Háza most megnyílt kortárs fényművészeti kiállításának látogatóját mindjárt Kitzinger Gábor Limbo című, cyberpunk installációja fogadja a Csikász Galéria félhomályos kiállítóterében. Az interaktív alkotás hatását a némelykor mellbevágó, szürreális látvány mellett gondosan megkomponált hangok erősítik. Mindenesetre nehéz hátat fordítani a Limbónak. Amint ez sikerül, Sztojánovits Andrea videóinstallációja tárul elénk, amely ugyan villódzó színes pontokból áll, ám valahogy megnyugtatóan hat Kitzinger Gábor monokróm, játékos, ugyanakkor provokatív és bizonyos értelemben felkavaró alkotása után. 

A következő teremben Battha Gáspár Patterns of Harmony című műve kapott helyet. A különböző térbeli alakzatok, kristályszerkezetek, elvágólagosan futó, majd megremegő fényvonalak, spirálok (DNS?) kúsznak-villódznak a szemünk előtt. Az ugyancsak hangszekvenciákkal kísért, lenyűgöző forgatag pillanatnyi szüneteiben, amikor kialszanak a fények, a néző meglátja a tükörképét az üvegfelületen. Vajon tudatosan ez volt az alkotó szándéka? Vagy esetleg a mű „gondolta tovább” magát? Akár így, akár úgy, ami létrejön, az zseniális. Könnyen lehet, hogy az élet kialakulásának folyamatát látjuk itt. A másik teremben Szigeti G. Csongor R-Flow 1.3 című, a falra narancsvörös fényzuhatagokat festő installációja maga a mindent mozgató, titokzatos erő, az izzás, a szenvedély. A szomszédos helyiségekből áthallatszó, egymással keveredő hangok csak ráerősítenek a rendkívül erőteljes vizuális hatásra. Az első látásra egyszerűnek tűnő installáció el is éri, hogy jó sokáig időzzünk előtte. 

Szilágyi Csilla és Herczeg Tamás Transfuse Patterns című, kerek, random felvillanó üveglapokból álló, hűvösen kékes fényű installációja mintha ki kívánná kristályosítani mindazt, amit elindított bennünk az őselemek tektonikus erejű találkozása. Körömszakadtáig ragaszkodni azonban semmilyen mintához nem kell, és nem is lehet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az óceán, amely nemcsak geográfiai fogalom, hanem gigantikus erejével egyszerre teremt és elsöpör. Szeszélyes és megjósolhatatlan viselkedésű – vagy legalábbis annak tűnik –, mégis magnetikus vonzerővel hat az amúgy mindenben a kiszámíthatóságot, a biztonságot kereső emberre. Igaz ez Katona Kati nagyméretű, Ocean Anthology címet viselő installációjára is. A nagyjából hétperces videószekvenciát – amelynek zenei aláfestését az alternatív-pszichedelikus zenei szcéna állócsillaga, a Žagar alapítója, Zságer Balázs komponálta – mindenképpen teljes terjedelmében javallott végignézni. Többször is. 

A tulajdonképpen csak néhány tucat lépésből álló, a tér-idő kereteiből kilépő vándorutunkat Hajdu Gáspár Slitcam Mirror című videóinstallációjánál zárjuk, amelynek tartalmát maguk a látogatók határozzák meg mozdulataikkal, gesztusaikkal, ily módon az mindig változik. Kedvünkre játszhatunk. Az se baj, ha más is bekerül a kamerák látóterébe, sőt, annál izgalmasabb lesz a mű. Aztán, aki szeretné, kezdheti újra a kört.

A hazai és a nemzetközi fénykultúra központjának számító, eredetileg Debrecenből indult Lighthouse Egyesület alkotóinak műveit bemutató tárlat augusztus végéig látható a Művészetek Háza Csikász Galériájában. A kiállítást érdemes többször is felkeresni, mivel a művészek köre cserélődik. Ami viszont marad, az az immerzív, magával ragadó élmény.