Orgonák éjszakája

2024.05.18. 16:07

Orgonakoncert a Balaton közepén naplementekor

Az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Orgonák éjszakája programjait idén már nemcsak Magyarországon, hanem 4 kontinens 25 országában is végigkísérhetik május 18-án a zenerajongók. Dél-Koreától kezdve Japánon át Törökországig és Franciaországtól Olaszországon át Kínáig vagy az Egyesült Államokig. Az Orgonák éjszakája programsorozat célja, hogy megismertesse ezt az igazán összetett, bonyolult hangszert, melynek minden darabja olyan, mint egy egyéniség.

Juhász-Léhi István

Koncerttermekben, templomokban lesznek hangversenyek hangszerekkel, énekes szólistákkal, de különleges helyszíneken is megszólal majd az orgona digitális verziója: Budapesten mellett a Balatonfüredről induló Szigliget nevű sétahajón is meghallgathatnak majd az érdeklődők egy unikális orgonakoncertet a Balaton közepén naplementekor, sőt a moziorgonát megidézve, a budapesti Uránia moziban egy némafilmre játszik majd a hangszer. 

Számos helyszínen találkozhatnak az instrumentummal nemcsak a fővárosban, de az összes vidéki nagyvárosban, 45 kistelepülésen a Petőfi Kulturális Program részeként. Országszerte több mint száz esemény lesz aznap. Érdemes tehát a filharmonia.hu oldalon körülnézni, de a filharmónia applikációját letöltve megtudhatjuk azt is, hol lesz esemény tartózkodási helyünk 50 kilométeres körzetében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában