H. P. Lovecraft univerzuma a Holtszezonon

Lovecraftet jóval többen ismerik, mint azt sokan gondolnák – és messze nemcsak a népszerű weird horror videójátékok fanatikusai, hanem a könyvmolyok és a képzőművészet berkeiben otthonosan mozgók is. Ahogy az várható volt, az Incognito kávézóban jó páran kénytelenek voltak állva hallgatni H. P. Lovecraft szó szerint félelmetes logikával felépített világának szakavatott ismerője, Nemes Z. Márió költő, műkritikus, az ELTE oktatója – aki egyben a közelmúltban megjelent H. P. Lovecraft – Posztmodern olvasatok című monográfia egyik szerzője –, valamint Kéri Márk és Fekonya Róbert beszélgetését.

Valószínű, hogy sokakat úgy, vagy legalábbis hasonlóan láncolt egy életre magához Lovecraft, mint Nemes Z. Máriót – vagyis tizenéves korban, amikor valamilyen olvasmányélmény hatására hirtelen elképesztő dimenziók nyílnak meg a fogékony, fantáziagyilkos szkepticizmussal még el nem rontott fiatal elme előtt. A későbbi Lovecraft-kutató szemét az alternatív valóságra a Cthulhu hívása kötet, azon belül is A kutya című novella nyitotta fel. Innen aztán jött Franz Kafka Egy falusi orvos című novellája, valamint a világirodalom többi, a kánonba be nem szuszakolható, onnan kitaszított, végül mégis méltó rangra emelt szerző műve.

A beszélgetésen elhangzott, hogy – az esztéta által ateista-materialistának tartott – Lovecraft bámulatosan ráérzett olyan témákra, amelyekkel mind a hivatalos, mind az „árnyéktudomány” csak később kezdett fel foglalkozni. Ezek közé sorolható egyebek mellett a paleoasztronautika vagy éppen a párhuzamos valóságokról szóló multiverzum-elmélet, amely a tudósokat ma is zavarba ejtő, újabb és újabb meglepetéseket hozó kvantumfizika jóvoltából mind kevésbé tűnik túlburjánzó, a felkent tudomány által sokszor lenézett sci-fi műfajába tartozó agyszüleménynek.

Akárhogy is, a Cthulhu-mítosz megteremtője úgy gondolta, hogy addig jó, ameddig „a tudatlanság nyugalmas szigetén élünk a végtelenség fekete óceánjának közepén”. Hozzátéve, hogy amíg a tudományok a maguk területén haladnak előre, sokat nem ártanak. Csak egyszer összeérnek a szálak, és helyére kerül a kirakós utolsó eleme. Akkor pedig kinyílnak az „igazi” valóság rémisztő horizontjai, amelyet ő emberi nyelvvel le nem írható, az anyag merőben ismeretlen változatát képviselő, számunkra ugyan láthatatlan, de nagyon is jelen lévő démoni istenségekkel népesített be. Az egyik közülük a poliphoz hasonlító Cthulhu, aki egy távoli bolygóról érkezett követőivel az óceán fenekére süllyedt városban várja, hogy eljöjjön az ő ideje. Akik mindezt akár csak pár évtizede hallották, még könnyen elintézhették volna azzal, hogy nincs itt másról szó, mint a kelleténél virulensebb képzeletről vagy puszta elmebajról. Ma viszont némiképpen árnyalódik a kép.

A mindössze 47 évet élt Lovecraft jelentős, az irodalmon és a tudományon túl a film- és képzőművészetre is szinte felmérhetetlenül nagy hatást gyakorló életművében mindenesetre feltétlenül érdemes elmélyülnie mindenkinek, aki látni is szeretne, nem csak nézni. Egyre vigyázzon: ne engedje magában szabadon a szörnyeket. Inkább olvasson a sorok között és próbálja megfejteni, mit is akart valójában mondani Lovecraft.