A kéklő füst bűvöletében

Vörösváry Ákos műgyűjtő, a látványtár alapítója írja az előszóban: „Apánk szerette a faragásokat is. Ez a vonzalma vezetett oda, hogy évek alatt több száz, tajtékból és fából gazdagon faragott pipafej, valamint cigaretta- és szivarszipka került a vitrinekbe (…) A pipatórium – olykor méternél hosszabb szárú – pipák tárolására szolgáló bútordarab.” Az édesapa, Vörösváry László a dohányzás összes kellékére kiterjesztette gyűjtőszenvedélyét. 2018-ban A nagy szenvedély címmel kiállítást rendeztek a látványtárban, melyen NIP Irodalmi pipatórium címmel tartott előadást. A 16. században divatba jött, szinte életformává váló pipázás hazai történetét mindenre kiterjedő és kitekintő fejezetekben mutatja be könyvében. Írói, történészi módszere ezúttal is az „áttűnéseken” alapul; a múltból a kéklő füst igézetében időnként mi, olvasók, átlibbenünk a közelmúltban élő irodalmárok világába.

A szerző ebben a vonzó témában is kuriózumok tömkelegét kínálja. Bevezetőként az első magyar szonett költőjével, Faludi Ferenccel kötünk ismeretséget. Szonettje éppen a pipa magasztalásáról szól: „Te enyhited mellyemet.” Faludi költeménye elkerülhetetlenül befolyásolta a költészetet kedvelőket. Pipadalok születtek. NIP egy ismeretlen versfaragót idéz, aki azt vallotta, hogy a pipa maga képes kiiktatni a hibás gondolatokat az emberi agyból. Az érdekességek tárháza lenyűgöző és kimeríthetetlen. A Balatonszepezden 1868-ban született keszthelyi paptanár, Lakatos Vince A pipa a magyar költészetben címmel tárcát írt a Keszthelyi Hírlapba. S álljon itt egy meglepő információ: „Vatikán állam bíboros államtitkára, Antonelli 1851-ben határozott úgy, hogy semmilyen körülmények között nem szabad gátolni a dohányzást. Aki ilyen propagandát folytat, azt kell megbüntetni.” 

A kötetben sorjáznak klasszikus költőink rajongó szavai. Kisfaludy Károly így fogadkozik: „Gyűlöljön bár sok finnyás orr, / Édes pipám! tégedet / Hű vitézed én mindenkor / Pártul fogom ügyedet.” Berzsenyi Dániel kihagyhatatlan a históriából. Számára is „létvigasz” a pipa, csakúgy, mint Kölcseynek: „Szelíd vagyok, s ha számban ég / Kék füsttel a pipa.” Vörösváry László hagyatéka szerteágazó kutatásra késztette Németh István Pétert. Géniuszaink: Petőfi, Arany, Vörösmarty, Ady, Vajda János, Kosztolányi, Krúdy Gyula, József Attila virtuális „paravánja” mögé is vethetünk kurta pillantást, majd képbe kerülnek a dohányos asszonyok: Babits felesége, Tanner Ilona (verseit Török Sophie-ként jegyezte), Nemes Nagy Ágnes, Szécsi Margit. Felbukkannak a kötet oldalain irodalmunk óriásai. „Weöres Sándor szerint a költők egymás lángjaiba lobognak át meg át.” Találkozunk Mészöly Miklós és Juhász Ferenc nevével. Az utóbbit idézem: „A dohány füstje száll, kéken csavarodva, / a homlokok táján csüng már sűrü bodra.” A rövid kitérőkben ott van például Kassák Lajos, Nagy László, Ágh István, Somlyó György Déry Tibor, Simon István, Pilinszky János, Vas István, Ottlik Géza, Sütő András, Csoóri Sándor. Szabó Lőrinc szonettrészlete vigasz a kékes füst bűvöletében élőknek: „cigarettázom s halkan nevetem, / hogy e kis füst, kék öncsalás, akármi, / tartalmat ad egy üres pillanatnak, / melyben nem tudnék semmit sem csinálni.”

A kötet gazdag képanyaga a Petőfi Irodalmi Múzeum és a látványtár gyűjteményéből származik.