Könnyek, örömkönnyek, örökkévalóság - Versbarátok találkozója Veszprémben

Ez utóbbira nem lehetett panasza a költészet azon szerelmeseinek sem, akik a szeles szombat délutánon megtisztelték jelenlétükkel a Borbély László halálának 35. évfordulójára emlékező, hagyományosan az Agóra Veszprém Kulturális Központban tartott találkozót. Sokan minden évben eljönnek az eseményre. Ki nem hagynák, mint ahogyan a nagy számokkal könnyed csuklómozdulatokkal zsonglőrködő irodalmi színpad egyetlen előadását sem. A nézőtéren ott ült például az az idős asszony, aki még  1958-ban, tizenéves fiatal lányként lépett fel, de még most is olyasfajta odafordulással figyeli a többieket, mintha először hallaná ezt a csodát.

Apropójuk mellett ezek az évindító találkozók attól is különlegesek, hogy alakítójuk – mondhatni – a véletlen. Amikor Sz. Csordás Éva, a színpad vezetője, illetve Felföldi Gábor, a műsorok rendezője megkérdezte az állandó tagokat, hogy idén milyen verset mondanának, valahogy majdnem mindenki József Attila-költeményt választott. Aki nem, az a költőzseninek hódolót: Nagy László József Attila című, döbbenetes erejű, vádolva rajongó, fohásszal feloldódó verse kiváló felütés volt. Az első rész végén elhangzó Wass Albert-vers pedig remek lezárás. 

Azután jött a közönség, mivel a találkozón bárkinek lehetősége nyílt arra, hogy elmondja kedvenc költeményét, amelytől választ várt és talán kapott is az ő személyes életének nagy kérdésére, vagy az a költői géniuszon átáramoltatva fejezi ki az érzéseit. Nemcsak az irodalomtörténet állócsillagainak versei hangzottak el, hiszen volt, aki kortárs, fiatal veszprémi költő versével készült. Más a műsorkezdésre várva gyorsan papírra vetett költeményét adta elő nagy tetszést aratva. Lassacskán egyfajta versekben folytatott párbeszéd bontakozott ki. Egymás után léptek a mikrofonhoz a legkülönbözőbb korosztályok képviselői – olyan is, aki még soha azelőtt nem mondott verset nyilvánosan. Lenyűgöző, felemelő élmény volt a versdélután, amely végül jócskán belehajlott az estébe. Zárásként Sz. Csordás Éva Pál apostol korintusiakhoz írt első levelét, a Szeretet himnuszát mondta el.

A szünetben vidám beszélgetés a saját kezűleg készített harapnivalóktól roskadozó asztal körül. Mindenki mindenkit ezer éve ismer, de az is lehet, hogy csak öt perce. Mindegy, most már barát ő is. Kint, az átmenetileg elcsendesült nagyteremben Borbély László régi fotója a kivetítőn. Verset mond valahol. Csak úgy sugárzik belőle a tűz, a szenvedély, amelyet mindig áthatott a humor, a fonákjáról nézni tudás derűje.

Miként is lehetne zárni ezt a tudósítást? Leginkább talán Ady Endrének ezen a délutánon is elhangzott, gyönyörű versének címével: Köszönöm, köszönöm, köszönöm!