Kerek születési évszám és egy kerek élet - Fekete Istvánra emlékezünk

A József Attila-díjas író számos regény, ifjúsági könyv és állattörténet szerzője, az erdész-vadászirodalom egyik legismertebb művelője, s Jókai Mór mellett a legolvasottabb magyar író, akinek könyveit legalább 8,7 millió példányban adták ki.

Életrajzát röviden írjuk le. A Somogy vármegyei Göllén született, édesapja Fekete Árpád tanító, iskolamester, gazdálkodó volt. Gyermekkoráról fia nagyon szépen mesél a Ballagó idő című kötetében. A debreceni Gazdasági Akadémián csak egy félévet végzett, dunántúliként nem érezte jól magát az Alföldön, visszavágyott… De folytatta tanulmányait a Magyaróvár Magyar Királyi Akadémián, ahol mezőgazdászként végzett. Majd miután segédtiszti állást kapott, megismerkedett Piller Edittel, akivel 1929-ben házasságot kötött, ezt követően költöztek Ajkára, ahol már vezető gazdatisztként kapott állást Fekete a holland származású földbirtokos, Nirnsee Pál birtokán. A gazdaságot sikeresen fellendítette, egyebek mellett tej- és sajtüzemet szervezett, szeszfőzdét irányított. Mint az ajkai nagybirtok főintézője, búzavetőmagot nemesített. Az Országos Állattenyésztési Kiállításokon rendszeresen díjat nyertek az irányítása alatt tenyésztett merinói kosok. Gyermekei – Edit lánya és István fia – is Ajkán születtek.

Az író, bár gazdatisztként sikeres pálya állt mögötte-előtte, többre vágyott. Mint gyerekkorától kezdve mindig. Kezdetben a Nimród című vadászújságba írt, és 1934 körül ébredt rá, hogy irodalmi pályára vágyik. Barátja, Kittenberger Kálmán be is mutatta a kezdő írót a már befutott, népszerű Csathó Kálmánnak, aki szépirodalmi pályáját egyengetni tudta. A találkozásból életre szóló barátság lett, Csathó mindent megtett, amit egy mentor tehet, és mindig őszintén. A feltörekvő írónak ekkortól születtek jelentős és közismert korai regényei, A koppányi aga testamentuma, illetve a Zsellérek. Utóbbi 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg, majd csak a rendszerváltozás után jelenhetett meg újra, mivel valósághűen ábrázolja a Tanácsköztársaságot. 1940-ben választották be az írót a Kisfaludy Társaságba, mely az ország tizenöt legjelentősebb, legtehetségesebb írója közé rangsorolta. Vadászélményeiről sem mondott azonban le, évente többször eljárt vadregényes helyekre, emlékeiből számos remek vadásznovella és -regény született. Barátja és vadásztársa lett Kittenberger és Csathó mellett gróf Széchenyi Zsigmond Afrika-utazó és író is. Fekete István 1946 tavaszán indexre került a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írottak miatt. A politikai rendőrség bántalmazta, szemét kiverték, veséjét szétverték, egyik hajnalban egy katonai kocsiból kidobva két járókelő talált rá.

1949-ig a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, ahol több mint egy tucat mezőgazdasági oktatófilmet írt, rendezett. Ezután politikai okokból könyveit nem adták ki, állandó állást nem kapott, alkalmi munkából tartotta el családját 1951-ig, amikor tanári álláshoz jutott. Osztályidegenként az új könyvkiadók és folyóiratok nem kér(het)tek belőle, ő sem keres(het)te velük a kapcsolatot. A Magyar Írók Szövetségéből kizárták, már csupán egyházi lapok fogadták írásait, ami segítséget jelentett számára, olvasótábora folyamatosan gyarapodott. 1955 után számos kiváló ifjúsági regényt írt, melyekben az ember és a természet viszonyát hűen ábrázolta. 1960-ban kapott József Attila-díjat Tüskevár című regényéért, később sikeres film készült ebből és más, híres regényéből (Bogáncs, Vuk). Ez idő tájt vált széles körben népszerűvé, több regénye pedig kötelező iskolai olvasmánnyá.

A 125 esztendeje született Fekete István hetven évet élt.